Kultúra

Ma ünnepli 80. születésnapját Jack Nicholson

Születésnapos az élő legenda, aki több, mint 60 éven keresztül szórakoztatta a világot filmjeivel.

80 éves lett a nagy Jack Nicholson, akit az egészen az ’50-es évekig visszanyúló karrierje során 7 Arany Glóbusszal és 3 Oscar-díjjal tüntettek ki. A férfi színészek között a legtöbbször, összesen 12 alkalommal jelöltek az amerikai filmakadémia elismerésére.

Nicholson a New Jersey állambeli Neptune-ben jött a világra 1937. április 22-én. Apja korán elhagyta családját, női környezetben nőtt fel, ráadásul abban a hiszemben, hogy a nagyanyja az anyja, az édesanyja pedig a nővére. Az igazságot csak kamaszkorában tudta meg, sokan ezzel magyarázzák a női nem iránti fokozott érdeklődését. A gimnáziumból tizenhét évesen kimaradt, filmes pályafutása az MGM stúdió kifutófiújaként kezdődött. 1956-ban kezdett színészkedni és kezdetben színpadon, tévében, illetve B kategóriás filmekben is tapasztalatot szerzett. Alakításaira már ekkor rányomta a bélyegét egy őrült, ördögi figura, amely azóta is meghatározza a róla kialakított képet.

A karrierje 1969-ben indult be, amikor az utolsó pillanatban bekerült az alig félmillió dolláros költségvetésű Szelíd motorosok című filmbe. A lázadó nemzedék életérzését kifejező alkotás azonnal sztárrá tette, s megkapta első Oscar-jelölését. 1972-ben esélyes volt A keresztapa egyik főszerepére, de Coppola végül Al Pacino mellett döntött. Ezután egymást követték a mára klasszikussá nemesedett filmek, közülük többet is európai rendezővel készített: a Kínai negyed cinikus nyomozójaként Roman Polanski dirigálta, majd Michelangelo Antonioni forgatta vele a Foglalkozása riportert.

Az igazi áttörést a Ken Kesey regényéből készült, Milos Forman rendezte Száll a kakukk fészkére hozta meg számára: a börtön elől az elmegyógyintézetbe menekült örök lázadó, McMurphy szerepéért kapta első Oscar-díját 1976-ban. Legtöbben mégis a Stephen King kultikus regényéből a mesteri Stanley Kubrick rendezésében készült A ragyogás című horrorból emlékeznek rá borzongva, amint őrületbe süllyedt alkalmi hotelgondnokként, arcán sátáni mosollyal veri szét az ajtót egy baltával. Rendezői utasításra olyan hitelesen őrjöngött, hogy sokan attól tartottak, tényleg elvesztette az eszét.

Emlékezetes alakítást nyújtott Jessica Lange partnereként A postás mindig kétszer csenget című, akkoriban nagy botrányt kavart filmben, szenvedélyes szerelmi kettősük a konyhaasztalon szintén bekerült a filmtörténetbe. Második Oscar-díját 1983-ban vehette át a Becéző szavak volt űrhajósaként. Az Updike regénye nyomán készült Az eastwicki boszorkányok című filmben egyszerre három nő hálójába került bele, 1989-ben jellegzetes vigyorával az év gonosza volt a Batman – A denevéremberben. Eljátszotta az Egy becsületbeli ügy korrupt ezredesét, az amerikai szállítómunkások szakszervezeti vezetőjét (Hoffa), a Farkas című filmben pedig fokozatosan farkasemberré változott.

A harmadik Oscar-díjat a Lesz ez még így se neurotikus, mindenki agyára menő író főszerepéért kapta, aranyszoborra pedig utoljára a Schmidt történetének címszereplőjeként jelölték 2002-ben. Az új évezredben emlékezetes volt a Minden végzet nehéz idősödő szívtiprójaként, Martin Scorsese Oscar-díjas A tégla című alkotásának maffiavezéreként, A bakancslista rákbetegeként, aki a kórházi ágyán számba veszi megvalósulatlan álmait, s szerepet kapott a Honnan tudod? című romantikus alkotásban is.

Bár a hat évtizedes filmes pályafutása alatt főleg a törvénnyel hadilábon álló szereplőket játszott, több komédiában is remekelt, s ő maga a vígjátékot nevezte a legnehezebb színészi feladatnak.

Néhány éve arról szóltak a hírek, hogy memóriájának romlása miatt visszavonul. Ezt cáfolni látszik, hogy azóta több tévéműsorban szerepelt, és nemrégiben megerősítették, hogy hét év után újra kamera elé áll, az Oscar-díjra is jelölt Toni Erdmann című német vígjáték amerikai változatában ő játssza a címszerepet.

Nicholson a három Oscar-díjjal rendelkező három férfi színész egyike, ezeket három egymást követő évtizedben kapta, s az erősebb nem képviselői közül őt jelölték legtöbbször a kitüntetésre. Csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát, hét Golden Globe-díja mellett 2001-ben átvehette a Kennedy Center elismerését, ugyanakkor kétszer is jelölték a legpocsékabb alakítást “elismerő” Arany Málna-díjra. 1994-ben az Amerikai Filmintézet életműdíjával tüntették ki, s néhány éve bekerült szülőállama, New Jersey dicsőségcsarnokába. A demokrata érzelmű színész a 2013. évi Oscar-gálán Michelle Obama akkori First Ladyvel együtt jelentette be a legjobb film kategória jelöltjeit.

Az ördögi szemöldökrángatásáról, “cápamosolyáról” és elmaradhatatlan napszemüvegéről ismert színészlegendának lesújtó a véleménye a mai “filmművészetről”. Bár ő maga is próbálkozott rendezéssel, a kamera másik oldalán nem aratott sikert. Démoni tekintete, gyilkos mimikája szexuális vonzerővel párosul, még negatív szerepeiben, zavart és elmebeteg figuraként is sokszor szinte sajnáljuk és elfogadjuk viselkedését. Férfiideálnak a legnagyobb jóakarattal sem lehet nevezni, vonzerejének mégsem tudnak ellenállni a nők, partnereinek se szeri, se száma. A maró gúnyt és iróniát sugárzó, provokatív kiszólásairól és szókimondásáról híres színész szabad idejében a Los Angeles Lakers kosárcsapat meccseire jár, Bob Dylan és Louis Armstrong zeneéjének rajongója, és olyan művészek alkotásait gyűjti, mint Henri Matisse, Tamara de Lempicka, Andy Warhol és Jack Vettriano.

Születésnapja alkalmából íme egy videó Jack Nicholson karrierjének legzseniálisabb alakításairól:

Forrás: IMDb, MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik