Tudomány

A dinoszauruszok korából származó vitorlázó emlősöket fedeztek fel

Kutatók egy csoportja két remek állapotban konzerválódott leletet elemzett, melyek 160 millió évvel ezelőtt élt emlősökhöz tartoztak.

Az élőlények azon csoport tagjai voltak, melyekből aztán a mai emlősök, így az erszényesek és a méhlepényesek is kifejlődtek.

Az ősemlősök igen változatos megjelenésű állatok voltak, a tengerektől az erdők aljnövényzetéig számtalan helyen előfordultak. A most azonosított fajok például a magasban éltek, bőrszárnyaik segítségével pedig képesek voltak vitorlázni.

Zhe-Xi Luo, a Chicago-i Egyetem munkatársa és az új tanulmány vezető szerzője szerint minden egyes újabb, a dinoszauruszok korából származó emlős felfedezése nagy meglepetést okoz, hiszen rámutat, hogy az ősi élőlények táplálkozása és mozgása milyen színes is volt.

Úgy tűnik, hogy az emlősök mai sikeres változatosságának alapját már rég lerakták

– mondta a kutató.

A szakértők által vizsgált fosszíliák a jura kori Maiopatagium furculiferumhoz és Vilevolodon diplomyloshoz tartoztak. A remek állapotú kövületek elemzésével a csapat még a lágy szövetek, a prém, illetve a mellső és hátsó lábak közt kinyúló bőr membránjainak struktúrájára is következtetni tudott.

Az állatok izom- és csontszerkezete is arra utal, hogy az élőlények a fák közti repülésre fejlődtek ki.

Ez alapján a fajok a mai repülőmakikra és repülő mókusokra hasonlíthattak, igaz, sok szempontból különböztek tőlük.

Míg a mai vitorlázó emlősök többsége magvakat és gyümölcsöket fogyaszt, az ősi állatok nem juthattak hozzá a virágzó növények tápláló részeihez, mivel ezek a létformák ekkor még nem léteztek. Éppen ezért az élőlények cikászokat és páfrányokat ehettek.

Az új tanulmány is bizonyítja, hogy az ősi emlősök sokszínűségükkel hosszú távon képesek voltak felvenni a versenyt a dinoszauruszokkal.

(IFLScience)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik