Élet-Stílus

Nyúllal etetne bennünket a kormány

A magyarok tizedannyi nyúlhúst esznek, mint a nyugat-európaiak.

Növelni kell a nyúlhús fogyasztását Magyarországon ahhoz, hogy stabilizálni lehessen a nyúltenyésztők helyzetét – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Debrecenben.

Nagy István, a Farmer Expón rendezett nyúltenyésztési fórumot követő sajtótájékoztatón elmondta: a nyúltenyésztés a rendszerváltás után kifejezetten exportorientált ágazattá vált, a Magyarországon előállított, évi több mint tízezer tonna nyúlhús 97-98 százaléka külföldi fogyasztókhoz kerül.

Az országban az évi nyúlhús-fogyasztás fejenként mindössze 20 dekagramm, míg a nyugat-európai országokban két kilogramm – indokolta az államtitkár azt a kampányt, amelyet a nyúlhús-fogyasztás növelésére a szaktárca támogatásával indított júniusban a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az Agrármarketing Centrummal közösen. (MTI)

Kiemelt kép: MTI/Mészáros János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik