Foci

Csak fityiszt kapott a Barca a Liverpooltól Coutinho helyett

114 millió fontot adott volna a Barcelona a brazil Philippe Coutinhóért a Liverpoolnak, de az angolok köszönték, nem kérnek az üzletből, írja a BBC. Ez már nem az első nemleges válasz volt Jürgen Kloppéktól, hiszen korábban állítólag már visszautasítottak egy 90 millió fontos ajánlatot.

A 25 éves középpályás most hátsérüléssel bajlódik, és hiába gondolták Barcelonában, hogy közel a megegyezés, ez nagyon úgy tűnik, nem volt igaz.

Jürgen Klopp is megszólalt ezzel a “közel állunk Coutinho megszerzéséhez” sztorihoz, amelyet Pep Segura, a spanyolok vezetője talált ki.

Nem tudom, néhány ember miért mond olyat, ami nem igaz. Például őt nem is ismerem, soha nem is találkoztunk.

A katalánoknak pedig nagyon kellene egy támadó, aki a PSG-be 222 millió euróért távozó Neymart pótolhatná, hiszen a Real Madrid nevetve nyerte meg ellenük a spanyol Szuperkupát.

Még el sem indult a bajnokság, a Real Madrid máris hátradőlhet
Az 1929 óta íródó spanyol bajnokság augusztus 18-án pénteken a Valencia-Las Palmas mérkőzéssel rajtol. Minden jel arra mutat, előre lefutott verseny lesz a bajnoki évad. Szezon előtti nagy beharangozó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik