Élet-Stílus

Meglepődött a botrányon a pár, akik orális szexet imitáltak az esküvői fotón

Amint arról mi is beszámoltunk, új esküvőfotós trend van kibontakozóban: először egy holland házaspár esküvői fotóján akadt ki a web, minthogy a pajzán párocska poénosnak tartotta, ha a szokásos romantikus esküvői képeken túl készül róluk egy olyan felvétel is, melyen a feleség épp férjeura előtt térdel félreérthetetlen pozícióban, majd nem sokkal később egy brit párról is hasonló fotó került ki a netre, ha lehet, még a hollandokénál is direktebb változatban. Így aztán nem meglepő, hogy utóbbiból lett a nagyobb botrány, ugyanis a pár nem vette számításba, hogy a rodoszi Szent Pál-öböl egy fontos egyházi emlékhely közvetlen közelében van, a görögök pedig a fotó hatására egy az egyben kitiltották a külföldi esküvőket a szigetnek erről a részéről, ami pedig egyébként igen népszerű esküvői helyszín, így egész seregnyi szertartás került veszélybe.

A botrányt okozó pár ugyanakkor azt mondta a Sunnak, hogy szerintük az ügyet aránytalanul felfújták, és nem tettek semmi rosszat, emiatt kitiltani a külföldi esküvőket pedig egyenesen őrültség. Ezzel együtt a birminghami Lunn házaspár bánja, amit tett. Mint mondják, csak szerettek volna egy különleges fotót, ami tükrözi huncut humorukat.

Csak tettettük a dolgot és jót nevettünk az egészen. A görögök teljesen túlreagálják.

A férj nagyapja ugyanakkor nem találta túl viccesnek a dolgot, a MailOnline-nak azt mondta, undorodik az egésztől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik