Élet-Stílus

Megúszta a börtönt a pizzériában szexelő pár

Egy buli után, útban hazafelé tért be egy pár egy pepperónis pizzáért a Domino’s egyik éjjel-nappali üzletébe még februárban az angliai Scarboroughban.

A 29 éves Daniella Hirst és a 31 éves Craig Smith részegek voltak. Először csak bolondoztak, ám néhány perc múlva szexuális aktusba bonyolódtak a vendégtérben, miközben a pult túloldalán emberek dolgoztak. Az étkezde biztonsági kamerája rögzítette az eseményeket, a felvétel pillanatok alatt elterjedt az interneten, a párt pedig közszeméremsértés miatt vád alá helyezték.

A vád elég súlyos volt ahhoz, hogy a párt akár letöltendő börtönbüntetéssel is sújthassa a bíróság. Charles Davis bíró azonban azt mondta ettől eltekint, mert a bűncselekménynek nem volt közvetlen áldozata, és mert nem előre megfontoltan történt. Hozzátette azonban, hogy ez nem azt jelenti, hogy az ítélet nem lesz szigorú, hiszen a pár súlyos kárt okozott a közvéleménynek, amikor elterjedt a szégyenletes tettükről készült videó.

A nőt és a férfit is egyévi közösségi szolgálatra ítélték, Hirstnek egy 10 napos, míg Smithnek egy 15 napos rehabilitációs programban kell részt vennie. Utóbbi még 200 órányi ingyenmunkával is tartozik.

A büntetés legsúlyosabb pontja a nőt és a férfit egyaránt sújtó, 23 hetes kijárási tilalom. Ez azt jelenti, hogy este 7 óra és reggel 7 óra között egyikük sem hagyhatja el a saját lakását. A büntetés betartását a bokájukra szerelt elektromos jeladóval ellenőrzik.

(via Irish Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik