Belföld

„Jó ez az e-recept, de azért hozza magával a papírvényt is, ha jót akar”

Megküzdenek az orvosok az egészségügy legnagyobb újításával, ami néhány nap múlva élesedik. Sokkal jobb nem lesz tőle az ellátás, de mindenki által érzékelhető változás jön. Az EESZT, benne az e-recepttel azonban óriási pluszterhet ró az egészségügyi dolgozókra, a november 1-jei kezdés pedig irreálisnak tűnik.

Két hét múlva mindenki számára érzékelhető minőségi változás lesz az egészségügyben. Egyelőre még nem arról van szó, hogy megoldódik az orvoshiány, vagy hogy egycsapásra európai színvonalú kórházakban fogadják a betegeket. A változás inkább technikai jellegű lesz, és sokkal praktikusabbnak, sőt modernebbnek fogjuk érezni a romokban heverő magyar egészségügyi rendszert. November 1-jétől ugyanis betegadataink (a leletek, az orvos által felírt gyógyszerek, a beutalók) a rendszerben működők számára könnyen hozzáférhetővé válnak, vagyis nem kell a papírt lobogtatva vinni a leleteket egyik szakorvostól a másikig, mert minden fontos információ ott lesz a számítógépen. Olyan szakemberrel (orvossal, patikussal) nem találkoztunk, aki nem lelkendezett az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) bevezetéséről. Persze a kormány is már az EESZT élesítése előtt sikerről kommunikál: minden jól halad, a rendszer kiállta a próbát, a március 15. és augusztus 15. közötti pilotidőszak jól sikerült.

Kíváncsiak voltunk, hogy az új rendszerre való átállást hogyan élik meg az élesítés előtti hajrában a főszereplők: az orvosok és a patikusok, mert ők azok, akikre a legtöbb feladat hárul, és rajtuk múlik, hogy az EESZT, benne az egyik leglátványosabb újítással, az e-recepttel, zökkenőmentesen működjön.

De egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem fog zökkenőmentesen működni novembertől. 

Október 6. volt a határideje annak, hogy valamennyi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató megigényelje az e-személyikártya leolvasót. Ez az eszköz az EESZT lelke. Ezt minden rendelőnek, patikának, kórházi és járóbeteg szakellátó intézménynek be kell szereznie, hogy csatlakozni tudjon a kötelezően előírt időpontig, november 1-ig. Ahhoz viszont, hogy a kártyaleolvasó működjön, minden orvosnak, nővérnek és patikusnak ki kell váltani az e-személyit.

November 1.? Kizárt

Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke a 24.hu-nak azt mondta, nem lát esélyt arra, hogy november elsejével üzemszerűen és országosan működni kezdjen az EESZT. Dr Selmeczi Kamill úgy látja,

nem az egészségügyi dolgozók részéről van gond, a késedelem központi eredetű.

Az orvos elmondta, 70 ezer szolgáltató jelentkezett már be és indította el a csatlakozási kérelmét az EESZT rendszeréhez az eKapu honlapon, de sokuknak még várniuk kell az engedélyeztetésre. Ráadásul a csatlakozási procedúra elég bonyolult, sok orvosnak segítségre van szüksége hozzá. A csatlakozásnak két feltétele van: az e-személyi kiváltása (ami ingyenes és az egészségügyi dolgozóknak – állítólag – soron kívüli ügyintézést biztosítanak az okmányirodák), illetve egy, az EESZT rendszer működésének alapos ismeretéről szóló vizsga. Utóbbival még az elnök is adós, de úgy hallotta, az online tudáspróba fél óránál nem vesz többet el az elfoglalt orvosok életéből.

Sokan azt gondolnák, hogy a rendelők jelentős részének nincs megfelelő informatikai felszereltsége ahhoz, hogy egy ekkora rendszerrel elboldoguljon. Márpedig Selmeczi Kamill szerint a háziorvosok jelenleg is olyan szoftverrel dolgoznak, amivel rá tudnak csatlakozni a most működő rendszerre, akár még régebbi típusú számítógéppel is. Eleve folyamatos adatszolgáltatói kötelességük van a biztosító felé. Szerinte a gondot a szélessávú internet esetleges hiánya jelentheti, főképp a kisebb településen.

Ezt a problémát eléggé nagyvonalúan kezeli az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és a minisztérium is

– tette hozzá.

Az azonban megnyugtató az elnök szerint, hogy 2019-ig még marad a papír alapú receptkiadás, mert bármilyen probléma is adódik november 1-je után, ez biztosítja a folyamatos ellátást.

Vannak aggályok

Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének egyik alapítója azt mondta, hogy üdvözlik az EESZT bevezetését, ami forradalmasíthatja az egészségügyet és csökkentheti az orvosokra nehezedő adminisztratív terheket, de a zökkenőmentes november 1-es kezdéssel kapcsolatban vannak aggályaik. A háziorvos szerint

az átlagos informatikai tudással rendelkező kollégáinak is nagy nehézséget fog okozni a rendszerhez való csatlakozás,

ezért ésszerűnek tartanák a csatlakozási határidő kitolását. A Háziorvosok Online Szervezete – az ÁEEK-kel együttműködve – minden elérhető, és a csatlakozás folyamatát megkönnyítő információval igyekszik ellátni a tagságot.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Megküzdöttem a csatlakozással én is

– mondja az orvos, amikor a bonyolult csatlakozás lépéseit ecseteli. Ő már telepítette az e-személyiolvasót, de az ÁEEK még nem igazolta vissza a csatlakozási kérelmét, így egyelőre megakadt a tanúsítvány letöltésének folyamata.

AZ ÁEEK számai

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól kaptunk adatokat arról, hogy áll most az EESZT bevezetése: Október 1-ig összesen 8408 intézmény kezdte meg a csatlakozást, ez az erre kötelezett ellátók 85 %-a. A háziorvosi szolgálatok 83 %-a (5200 ellátó), a járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények 77 %-a (335 intézmény) és a gyógyszertárak 90 %-a (2873 patika) indította meg a csatlakozási folyamatot és már 16 medikai rendszerszállító akkreditáltatta az ÁEEK-nél EESZT-kompatibilis szoftververzióját.

Békássy Szabolcs elmondta azt is, hogy a központi orvosi  ügyeleti szolgáltatók egy része még nem kapott kártyaleolvasót sem, mert ők kimaradtak a csatlakozás menetéről szóló tájékoztató levelekből, és csak jogszabályi kötelezettségüknek való megfelelés okán értesültek a csatlakozás feltételeiről. Így sokan pár nappal az október 6-i határidő után rendelték csak meg az eszközt, amikor azt a választ kapták, hogy talán október közepén újra elérhető lesz, de ha nem akarnak várni, vegyék meg 30 ezer forintért. „Várunk. Nem fizetünk azért, ami központilag kötelező” – mondta Békássy.

Csak a lényeg hiányzik

Egy másik, névtelenséget kérő orvos arról panaszkodott a 24.hu-nak, hogy csak hosszas küzdelmek után sikerült csatlakoznia az EESZT-hez, pedig hetekig intenzíven foglalkozott vele.

Hússzor kellett nekifutni a tanúsítvány letöltésének, mire végre sikerült. Meggyőződésem, hogy november 1-ig a fél ország nem tud csatlakozni

– fogalmazott.

Az EESZT-hez való csatlakozásról harminc oldalas kezelési útmutatót kaptak, de a dokumentum nem jelentett túl nagy segítséget.

Csak a lényeg nincs beleírva, azonosítók, mi mit jelent, mit kell használni. Az sincs benne, hogyan kell felvenni a helyettes orvosokat.

Ez az orvos nagy nehezen már csatlakozott az EESZT-hez, de tudunk olyanról, aki

bár benne volt a rendszer próbaidőszakában, mégsem tudott még az e-személyivel csatlakozni.

Úgy ugrunk a mélyvízbe, hogy nem tudunk úszni

„Ha valaki elvadult környezetvédő, az tekintsen el a papírrecepttől. Amúgy pedig, ha jót akar magának és a patikusnak, november 1. után is hozza magával az orvos által kinyomtatott, jól megszokott vényt” – ezt már egy névtelenséget késő patikus mondta a 24-nek. Tőle arról érdeklődtünk, hogy nekünk mint gyógyszerkiváltónak mi a teendőnk akkor, amikor két hét múlva lehetővé válik az e-recept használata.

Szerinte az EESZT rendszer bevezetésével jó nagyot ugrunk a mélyvízbe úgy, hogy még nem tudunk úszni, csak később tanulunk meg. A patikus szerint ugyanis nem áll még készen a rendszer, hogy az zökkenőmentesen működjön, és a betegek sem feltétlenül állnak készen arra, hogy megértsék, miről is van szó.

Teljesen eltűnik a papír alapú recept?

Nem, egy ideig biztos marad a papír vény, és annak sem kell aggódnia, akinek nincs e-személyije. A régi személyi és a TAJ-kártya bemutatása is elég ahhoz, hogy kiadják az orvos által felírt gyógyszereket. Bizonyos esetekben azonban biztosan megmarad a papír recept:

  • a gyermekorvosnál, aki a gyereknek állít ki receptet
  • ha másnak íratunk ki gyógyszert
  • gyógyászati segédeszközök felírásánál

Ezért inkább mindenkinek azt tanácsolja, hogy egyelőre ne foglalkozzon az e-recepttel, lényegében nem fog változni semmi. Illetve egy valami mégis: a megszokott fehér-rózsaszín vényen ezentúl nem kettő, hanem három kód lesz. A patikus ezt a harmadik kódot olvassa le, így lép be a felhőbe és látja a számítógépen azt, ami a papíron is szerepel. Ez persze az ideális eset, mert könnyen előfordulhatnak kalamajkák, például akkor, ha az orvos mégsem viszi fel a kiírt gyógyszert a felhőbe, csak később.

Bár több oktatás is volt a patikusoknak, nem tudja nyugodt szívvel azt mondani, hogy mindent tud a rendszer működéséről. Kiváltotta az e-személyit és ott is van a patikában a kártyaleolvasó, azt azonban csak november 1-től lehet – élesben – kipróbálni, előtte nem. Nyáron volt ugyan tesztüzemmód, de abban csak 40 patika vett részt (megjegyzi, „főleg azok, akik amúgy is haladóbb gondolkodásúak, és fejlettebb az informatikai rendszerük, de ez a gyógyszertárak túlnyomó részére nem igaz”).

Mi most két héttel a bevezetés előtt a tanulás fázisában sem vagyunk. Hagytam volna játszási felületet és időt, hogy ne élesben kelljen ezzel vacakolnunk. Amúgy ez nem lesz nagy ugrás ez a betegeknek, a rendszerben dolgozóknak annál inkább

– mondja a patikus, aki az egészet a könyvnyomtatáshoz hasonlította: eddig papír alapú könyvek voltak, aztán néhány évvel ezelőtt megjelent az e-book, de ez nem jelentette azt, hogy megszűntek a papír alapú könyvek.

Lesznek azért érezhető előnyei is az e-receptnek.

Megtörtént példát említek: rápisilt a macska a vényre. Ebben az esetben nem kell visszamenni az orvoshoz, hogy írjon fel újat, hanem besétál a patikába, igazolja magát egy személyivel és a TAJ-kártyájával, és ott lesz a kiváltandó gyógyszer a számítógépen.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik