Tech

A Pokémon GO ma új szörnyekkel bővül

Érdemes izzítani az okostelefonokat, és újra elővenni a Pokémon GO alkalmazást, hiszen ma este vadonatúj, eddig elérhetetlen szörnyek érkeznek a mobiljátékba, ráadásként pedig a sárga kabalafigura, Pikachu különleges változata is begyűjthetővé válik!

A tavaly nyáron megjelent Pokémon GO hallatán manapság ugyan már sokan csak legyintenek, hiszen a mobiljátékot övező globális őrület pár hónap alatt lecsengett, de ennek ellenére a Niantic programja szépen tartja magát, és mindig milliók játszanak vele nap mint nap, virtuális zsebszörnyekre vadászva.

Még mindig kétmilliót termel óránként a szörnyvadász mobiljáték
Továbbra is hat Magyarországnyi ember kergeti rendszeresen a zsebszörnyeket.

A fejlesztőcsapat ugyanakkor rendszeresen igyekszik visszacsábítani azon játékosokat, akik már régen nem használják, vagy egyenesen törölték az alkalmazást. A nyár folyamán például megújult a harcrendszer, illetve begyűjthetővé váltak az első legendás szörnyek is.

És ezzel természetesen nincs vége a Pokémon GO fejlődésének, hiszen nyakunkon a Halloween, amire a Niantic idén is előre készült. Az őszi „ünnephez” kapcsolódó esemény október 20-án, azaz m veszi kezdetét, és a Pokémon GO Halloween keretében nemcsak a szellem típusú zsebszörnyek felbukkanása lesz gyakoribb, de mától egészen új lények begyűjtése is lehetővé válik.

Az új lények között biztosan ott lesz Sableye, Duskull, Banette és Dusclops, ráadásul az október 20. és november 2. között zajló időszakban elkapható lesz egy speciális, csúcsos kalapot viselő Pikachu is.

Hasznos infó: magyar idő szerint valamikor este kilenc után lehet számítani az új jövevények felbukkanására.

Az eddig nem látott zsebszörnyek egyébként a Pokémonok harmadik generációjába tartoznak (akik először a Pokémon Ruby és Pokémon Sapphire videojátékokban tűntek fel), és a fejlesztőcsapat ígérete szerint decembertől nemcsak a szellem típusú lények lesznek befoghatók, de az összes többi harmadik generációs pokémon is, ami 100 újabb zsebszörnyet jelent a rajongók számára.

És ez még nem minden, hiszen a Halloweent ünneplő időszak alatt nemcsak eddig sosem látott lények gyűjthetők be, de a Buddynak választott lényünk a megszokottnál kétszer több cukorkát gyűjt a sétálás során, illetve szintén dupla candy jár minden sikeres elfogás, tojáskikeltetés és a lényeket gyűjtő professzornak történő átküldés után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik