Élet-Stílus

Kölyökkutyával lepték meg diákjai a tanárt, miután elveszett kutyája

Korán jött a karácsony az alabamai férfinak, akit csodás ajándékkal leptek meg gimnazistái.

Troy Rogers vigasztalhatatlan volt, miután eltűnt szeretett kutyája. „Teljesen összetört a szívem” –mondta el a WHNT televízió híradójának az alabamai Athens egyik gimnáziumában tanító történelemtanár . Hiába keresték több héten át, nem találták meg a 11 éves, nemrég megvakult Chipet, akinek azután veszett nyoma, hogy elcsatangolt otthonról.

A Cofidis adventi mosolytippje:

Szerezz örömet te is egy ismerősödnek: csempéssz valamelyik nap egy meglepi csokit az egyik kollégád asztalára!

„Rogersnek nincsen gyereke, és a kutyája olyan volt neki, mintha a gyereke lenne” – mondta el az ABC Newsnak a Clements gimnázium egyik végzős diákja. Haleigh Moss elmondta, hogy a húsz éve tanító Rogers őket is úgy kezeli, mintha a saját gyermekei lennének, és nagyon sokat tesz értük. „Hálából valami szépen akartunk tenni érte” – tett hozzá.

A diákok végül összeálltak, és majdnem hétszáz dollárt gyűjtöttek össze, hogy egy kölyökkutyával lepjék meg szeretett tanárukat. Az ebet, egy nyolchetes golden retrivert végül az iskolában adták át neki. „Amikor megláttam az arcát, azonnal sírni kezdtem” – mondta el az egyik diák a pillanatról, amikor a tanárnak leesett, hogy mi is történik.

A kutyust végül a diákok nevezhették el, akik az iskola kabalája után a Clementine nevet választották. És a Rogers Facebook-oldalán közzétett fényképek tanúsága szerint jobb helyre nem is kerülhetett volna.

 

 

(Kiemelt fotó: Facebook/Troy Rogers)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik