Közélet

Bombát robbantottak egy lengyel turistabusz alatt Ukrajnában

Ismeretlenek robbanószerkezetet hoztak működésbe egy szálloda előtt leparkolt lengyel turistabusz alatt a hétvégén a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv), Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter elítélte a támadást – jelentette hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség.

Sajtójelentések szerint a busszal 23 lengyel turista érkezett Ukrajnába. A robbanás pillanatában a buszban senki sem tartózkodott, a detonáció azonban megrongálta a járművet. Az ukrán hatóságok vizsgálatot indítottak a tettesek felderítésére.

Az ukrán külügyminiszter a Twitter közösségi oldalon ítélte el az incidenst. Szerinte a támadást azzal a céllal követték el, hogy

viszályt szítsanak Ukrajna és a vele szomszédos Lengyelország között, és meghiúsítsák Andrzej Duda lengyel államfő e hétre tervezett ukrajnai látogatását.

A lengyel külügyminisztérium az UNIAN jelentése szerint sajtóközleményben fejezte ki aggodalmát a történtek miatt.

A két ország között hónapok óta feszült a viszony elsősorban a XX. századi történelem egyes epizódjainak eltérő megítélése miatt. Kijev idén áprilisban leállította az ukrajnai lengyel tömegsírok feltárását, azt követően, hogy a délkelet-lengyelországi Hruszowicében lebontották az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) 1994-ben – a lengyel hatóságok szerint törvénytelenül – emelt emlékművét. A lengyel fél többek között az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által 1943 nyarán elkövetett, több mint százezer lengyel áldozattal járó volhíniai (Voliny) mészárlás áldozatainak sírjait tárná fel.

Varsóban az is komoly felháborodást váltott ki, hogy Volodimir Vjatrovics, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője illegálisnak nyilvánította a Kijev melletti Bikovnya faluban létesített temetőt. Bikovnyában közel 3500 lengyel nyugszik, akiket a katyni mészárlás – legalább 22 ezer lengyel hadifogolynak a szovjet NKVD által végrehajtott, bírósági ítélet nélküli kivégzése – úgynevezett ukrajnai listáján tartanak számon.

A lengyel és az ukrán elnök tanácsadói november közepén tartott krakkói tárgyalásukon előzetes egyezségre jutottak a második világháborús ukrajnai lengyel tömegsírok feltárását illetően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik