Média

Változik a TV2 és az RTL Klub műsorrendje

tévé tv távkapcsoló. fotó: thinkstock
tévé tv távkapcsoló. fotó: thinkstock
Lehet újra megtanulni, mikor kezdődik a Barátok közt, A Fal, vagy éppen a Tények Extra és az Áll az alku.

A két kereskedelmi tévé, illetve A Piramis és A Fal között kialakult csata következtében ismét új műsorrendet kénytelenek megtanulni mától a tévénézők, már persze azok, akik még képesek észben tartani egyáltalán, hogy mikor kezdődik kedvenc műsoruk, és ennek megfelelően ülnek le a képernyő elé.

Egy héttel azután, hogy az RTL Klub megnövelte A Fal című gameshowjának időtartamát – nyilván azért, hogy annak rövidebb időtartama miatt ne kerüljön versenyhátba A TV2-n futó A Piramis című műsorhoz képest – most A Piramis bruttó időtartama is megnő. Szemben azonban az RTL Klubbal, ahol a műsor lazább vágásával érték el az időtartam növekedését, a TV2-nél a SorozatWikinek azt mondták, egy plusz reklámblokkal oldják meg a „hosszítást”, vagyis valójában nem a nettó műsoridő nő. Így némi reklámbevételre is szert tesz a TV2, ami a legutóbbi ismert pénzügyi mutatói alapján 7,2 milliárd forint körüli veszteséggel működik. Ez persze nem mellékes szempont, de a fő ok nyilván A Piramis és A Fal közti kőkemény háború. A gameshow a TV2-n így az eddigi 90 perc helyett 15 perccel tart majd tovább mint eddig. Emiatt 20:35 helyett csak 20:50-kor indul majd a csatornán Gundel Takács Gáborral az Áll az alku című táskás vetélkedő, és a Tények Extra kezdési időpontja is 22:15-re tolódik ki, míg a rákövetkező műsorok 22:40-re csúsznak.

Az RTL Klubnál a legújabb változás az, hogy mint azt a csatorna vasárnap este közölte, hétfőtől új időpontban, 19:05-kor kezdődik a Fókusz című bulvárműsoruk. A Fal, Sebestyén Balázs és a játékosok pedig csak 19:35-től, a múlt heti időponthoz képest fél órával később várják a nézőket. A változás miatt új időpontra kerül a Barátok közt is, ami ezentúl 20:55-kor kerül képernyőre hétfőtől-péntekig. Az Éjjel-Nappal Budapest 21:35-től jelentkezik majd hétköznaponként.

Módosul a Házon Kívül című riportműsor adásnapja is. Boros Krisztina a jövőben kedd esténként várja a nézőket a képernyők elé. További változás, hogy a Halálos fegyver című sorozat premier epizódjai ezentúl csütörtök esténként lesznek.

Frissítés: újabb változás

A ma délelőtt megírt műsorváltozásokhoz képest is újabb változást jelentett be hétfőn délután a TV2. A Tények Extra például nem kezdődik majd el 22:15-kor, hanem jóval későbbre száműzik, és rövidebb lesz a táskás műsor Gundel Takács Gáborral, és bekerül egy Drágám add az életed is. Erről bővebben itt írunk.

Story TV, Story4. MTI Fotó: Balaton József
Mészáros Lőrincék forgolódnak a Story TV körül
Csík Zoltán, a felcsúti polgármester embere nem tagadta a kapcsolatot. A tévé tulajdonosváltása körül azonban információink szerint egyelőre nehézségek támadtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik