Élet-Stílus

Kisebb tömeg nézte és videózta az ablakban párjával hancúrozó férfit, aztán volt nagy döbbenet, amikor meglátták, kivel csinálja (18+)

A kukkolók reakciója mindent elmond.

Tucatnyi ember verődött össze Hongkongban egy jól kivilágított lakás előtt, hogy röhögcsélve nézze, ahogy egy pár szeretkezik, gyakorlatilag az ablakban. A kukkoló tömeg nevetgélve figyelte a Sheung Wan negyedben található lakásban zajló akciót, és persze többen a mobiljukkal videót is készítettek a nem mindennapi látványról.

Az utcáról csak azt lehetett látni, ahogy a férfi határozott mozdulatokkal dolgozik az ágyon fekvő partnerén, akinek csak magasba emelt lábait lehetett néha látni. Az összegyűlt férfiak legnagyobb bánatára, akik gyorsan hangos „állj fel” kiabálásokkal jelezték, mennyire szeretnék végre megnézni maguknak, miután a férfi végzett a dolgával.

Ez a pillanat végül el is jött. A tömeget pedig sokkolta a látvány, legalábbis a belőlük egyszerre kiszakadó, és őszinte döbbenetről árulkodó kiáltásaik erről árulkodnak. A férfi partneréről ugyanis kiderült, hogy szintén egy férfi.


Az Oriental Daily című hongkongi lap beszámolója szerint az esetet már a rendőrség vizsgálja. Elképzelhető ugyanis, hogy a két férfi kifejezetten akarta, hogy láthassák őket, ezért volt kivilágítva a szoba, és voltak elhúzva a függönyök. Ezzel pedig törvényt sérthettek, és közszeméremsértést követhettek el, amiért ezer hongkongi dolláros pénzbüntetésre, és akár fél évig is tartó börtönbüntetésre ítélhetik őket.

Kiemelt Fotó:YouTube/HongKong Camvideo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik