Gazdaság

1,5 milliárd forint uniós pénzből újítják fel a tatai kastélyt

Uniós forrásból közel 1,6 milliárd forintot fordítanak a tatai Esterházy-kastélyegyüttes felújítására, a munkát három cég nyerte el: a Laterex Építő Zrt., a Primofor Kft. és a B&G Építő Kft. – derül ki az eredményhirdetésből. A tatai Öreg-tó partján álló, késő barokk kastélyegyüttes főépületét, illetve a kiskastély déli szárnyát renoválják.

A felújítás megkezdését március végén már bejelentette Virág Zsolt a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosként azzal, hogy 2,3 milliárd forintos beruházásról van szó. Tájékoztatása szerint ebből 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból származik, 800 millió forint pedig kormányzati támogatás.

A felújítás, amely a tervek szerint 2020-ra fejeződik be, a kétszintes épületben közel 3500 négyzetmétert érint. A Magyar Építők korábbi cikke szerint esküvők, családi rendezvények helyszíne is lehet a felújított épületegyüttes. A termekben az Esterházy-család női tagjainak életútját felidéző kiállítást hoznának létre, valamint diplomáciatörténeti tárlatot alakítanának ki, bemutatva a kastély szerepét a magyar történelemben.

A kivitelezők közül a Laterex viszonylag fiatal cég, de vezetői régi motorosok, honlapjukon a Hérosz Építő Zrt. örököseiként mutatkoznak be. A Hérosz pedig majdnem 30 évig voltak a piacon. Évekkel ezelőtt csúfos csődbe mentek azonban, és nem fizették ki az alvállalkozóikat sem.  A Laterex dolgozhat többek között a zsámbéki kastély felújításán is. A B&G nevéhez köthető például tavalyról a Zalaegerszegi Gondozási Központ Idősek Gondozó Háza energetikai korszerűsítése, felújítási munkái. A Primofor pedig egy gyáli tanuszoda építésében működött közre többek között, és tornatermek építésében vett részt a Dunántúlon.

Máshol is uniós milliárdokból megy egyébként a kastélyfelújítás:

A kastély az új stadion: brüsszeli milliárdokból tataroznak Nádasdladányban
A Nádasdyak kastélyát 1,6 milliárd forintért újítják fel.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg a következő években, a felújítások keretösszege 57,5 milliárd forint.

 

Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik