Tech hardverteszt

Melegszik, mint a pokol, de ez az egyetlen igazi hibája

Az Asus ZenBook S elsőre furcsa, főleg az érintőképernyő, de aztán lassan annyira megszokja az ember, hogy másik laptopot használni már-már kényelmetlenné válik. Idővel azon kaptam magam, hogy a saját Dell laptopom képernyőjét bökdösném, és megőrjített, hogy milyen lassú ehhez a kis ékszerdobozhoz képest. Az egyetlen problémája az ára: 439 ezer forint - bármilyen jó is, ennyit azért nem adnék érte.

Az első dolog, ami az Asus ZenBook S kapcsán eszembe jut, hogy mennyire elegáns: a tajvani gyártóra jellemző koncentrikus körök megjelennek a cég szerint kék, szerintem inkább koromfekete fedlapon, a billentyűzet pedig matt fekete, manapság divatos rózsaarany feliratokkal.

Ez a gép az Asus-arzenál eddigi legvékonyabb darabja: mindössze 1,29 centiméter vastag, amit nagyon kevés laptopnak sikerül lenyomnia a piacon. A súlya is elég baráti, egy nagyobb könyv nehezebb, mint ez a gép: mindössze 1 kiló, úgyhogy tényleg nem megerőltető mindenhová magunkkal cipelni.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A KATONAI TESZTEKEN IS HELYT ÁLLT

Viszont ahhoz képest, hogy milyen apró és vékony, kifejezetten masszív laptoppal van dolgunk: nincs olyan érzésünk, hogy óvatosan kellene megfogni, és ezt alátámasztja az is, hogy a gép tökéletesre vizsgázott a katonaság által is elfogadott MIL-STD-810G teszteken. Hogy ez mit jelent? 9 olyan próbatételt, amiben a laptopnak bírnia kell a hőmérsékleti szélsőségeket, az extrém páratartalmat és magasságot, és tesztelik azt is, hogy mennyire ütésálló a készülék. Úgyhogy a vadiúj ZenBook S

egész biztos nem fog tönkremenni attól, ha minden nap táskában hordja az ember, és nem csomagolja be ütés- és nyomásálló tokba.

Persze sosem hátrány egy ilyen kiegészítő, hiszen mégiscsak meghosszabbítja a gép élettartamát, de ez a masina biztos nem fog rögtön végigrepedni, ha csak úgy bedobjuk a hátizsákunkba. A masszív váz előnye továbbá, hogy fél kézzel is nyugodtan meg lehet ragadni, a képernyőnek így sem lesz baja.

TÁGAS BILLENTYŰZET, AKADÉKOSKODÓ TOUCHPAD

Az első gondot a billentyűzet okozta: az Asus előnynek tekinti, hogy a gombok nincsenek összenyomva, szép nagyok és szellősen helyezkednek el, de egy olyan embernek, akik tud gépírni, ez maga a pokol. Nekem így kicsit kényelmetlen volt a munka, arról nem is beszélve, hogy a power gomb be van építve a klaviatúrába, konkrétan oda, ahol a DEL-nek kellene lennie, így legalább négyszer nyomtam meg reflexből a törlés helyett. Szerencsére az alapbeállítás az, hogy ilyenkor csak elalszik a gép, úgyhogy a munkamenet nem veszett el, de

a teszt első napjaiban nem volt túl kellemes minden egyes alkalommal kisebb szívinfarktust kapni, mikor végleg törölni akartam egy fájlt.

Van ujjlenyomat-olvasó is, ami a tök jól használható touchpaden kapott helyet – elsőre mondjuk ez is zavaró, de gyorsan meg lehet szokni. Azt viszont már kevésbé, hogy a tapipad néha nem reagál a kattintásokra – az érintőképernyő miatt ez nem feltétlenül baj, de mikor harmadszorra sem tudtam belekattintani egy szövegbe, azért bosszankodtam egy keveset.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

TELJESEN ÚJ ÉLMÉNY AZ ÉRINTŐKÉPERNYŐ

Először úgy gondoltam, hogy az érintőképernyő értelmetlen egy ilyen laptopnál, hiszen nem lehet kiforgatni és tabletként használni, így csak feleslegesen drágítja a gépet. De hatalmasat tévedtem, mert egy idő után megtanultam kezelni a billentyűzettel együtt, és rájöttem, hogy mennyivel egyszerűbb így használni egy laptopot: néhány nap után már nem touchpaddal szórakoztam, ha

valahová kattintani akartam, egyszerűen ráböktem a képernyőre.

A nagyítás-kicsinyítés is tökéletesen működik, és mindez teljesen más felhasználói élményt nyújt, mint egy hagyományos gép – ahogy megbarátkoztam a módsszerrel, úgy vált kissé kényelmetlenné a saját laptopom, ami egy mezei, százezres Dell, ami sokkal lassabb (és persze érintőképernyő-mentes).

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ez a lehetőség egy átlag felhasználónak persze abszolút úri muri, illetve ha valakinek nem fontos az érintőképernyő, az a Full HD és 4K felbontású változatot is megvásárolhatja hagyományos kijelzővel, és ebben az esetben persze az ár sem olyan hajmeresztő, mint a nyomkodható változat esetében.

A ZenBook S-en 3 USB-C port található, közülük kettő Thunderbolt 3-mal érkezik, a harmadikon pedig tölteni érdemes a gépet – hagyományos töltő dugasz ugyanis nincs, a táp is USB-C-n kapcsolódik a géphez, USB 2.0-t és HDMI-t pedig egy extra kiegészítő segítségével kapunk – szerencsére az Asus mindkettőt mellékelte, a tajvaniak legalább nem olyan sóherek, mint az Apple.

Viszont apró negatívum, hogy SD-kártyaolvasó egyáltalán nem kapott helyet a gépen, ezt külön kell hozzá venni, úgyhogy a fotóimat csak körülményesen tudom átpakolgatni a gépre.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

FORRÓ, MINT A POKOL, PEDIG NEM PÖRGETTEM TÚL

Mivel nagyon vékony a gép, a hűtéssel akadtak problémái az Asusnak, és nem is sikerült maradéktalanul megoldani a helyzetet. Büszkén jelentették be, hogy a laptop felnyitásakor megemelkedik a billentyűzet, nagyjából 5,5 fokos szögben, ami könnyebb gépelést és jobb hűtést tesz lehetővé. Pötyögni mondjuk tényleg kellemesebb így, de a laptop alja így is forrósodik, sokszor olyan mértékben, hogy már a klaviatúrán is érezni, pedig mindig kemény és hideg felületen használtam.

A másik, amivel az Asus újított, az a folyadékkristály-polimer ventilátor, ami vékonyabb és elvileg hatékonyabb a hagyományos változatoknál, ráadásul észrevehetetlenül halk a direkt ezen célra fejlesztett szoftvernek köszönhetően. A gond csak az, hogy az előnyeit nem feltétlenül érezzük használat közben,

a gép ugyanúgy melegedik, sokszor már aggasztó mértékben.

A speciális kialakítás viszont nemcsak a gépelésnél jön jól: a megemelkedő billentyűzet azt is elintézi, hogy az audió tisztább legyen: mivel a laptop alján is van hangszóró, ilyenkor ez is felszabadul, az átlag gépeknél jobb hangzást eredményezve – persze házimozi minőséget ez sem biztosít a filmezéshez.

A NAPRA LEHET NÉZNI, A KÉPERNYŐRE NEM

A képernyőt viszont csak imádni lehet: a 4K felbontás abszolút tarol, filmezésre tökéletes a laptop, attól függetlenül, hogy nem túl nagy a kijelzője. Az Asus ezen a téren ügyes volt, a képernyő keretét minimálisra csökkentették, a képernyő/géptest arány 85 százalékos, és ezt érezni is használat közben. Egy percig sem volt olyan érzésem, hogy egy pici képernyőt nézek, pedig a 13,3 colos kijelzőt tényleg nem lehet nagynak nevezni. A gyártó ráadásul 30 százalékkal csökkentették a kék fényt, úgyhogy még a szemnek sem olyan káros, ha a Zenbook előtt ülünk egész nap.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ami a színeket illeti, egy átlag laptophoz képest nagyon jól teljesít a kijelző, de azért nem ezt a megoldást ajánlanám képszerkesztésre vagy videószerkesztésre, ha valóban profi végeredményre vágyunk.

HA MÁR MELEG, LEGALÁBB VILLÁMGYORS

A súly és hordozhatóság mellett a második nagy piros pont a ZenBook S gyorsaságáért jár: nem is csoda, hiszen nyolcadik generációs Intel Core processzor van benne. Mi i5-öset kaptunk, de i7-essel is árulják, és akár 16 gigabájt RAM is belefér a kis szerkezetbe, de én a 8 gigát is bőven elégnek éreztem, a tesztelésre adott gép ugyanis ennyivel érkezett. Villámgyors, az SSD-nek hála nagyon hamar bekapcsol, és még az olyan programokat is pikk-pakk betölti, mint az Adobe Premiere Pro, amire a saját gépemnél jó néhány percet várnom kell. Ha arra használja az ember, amire szánták, akkor nem fog csalódni:

a ZenBook S munkára több, mint ideális.

Számomra ez a gép csak az ára miatt felejtős: a nálunk járt változat 439 ezer forintba kerül, ami az itthoni viszonyokhoz mérve azért kicsit drága – az i7-es verzió pedig ennél is durvább, 549 ezret kérnek érte. Viszont az ártól függetlenül teljesen beleszerettem a laptopba, cipelném magammal mindenhova, mert olyan egyszerű használni, mint egy tabletet, ráadásul gyönyörű is. Ha valaki munkára keres pofás gépet, és nem probléma az ár, a ZenBook S-ben nem fog csalódni: kicsi, könnyű, elegáns, gyors és nagyon okos.

SPECIFIKÁCIÓK

Képernyő: 13,3 col, 4K UHD 3840 x 2160 vagy 13,3 col, full HD 1920 x 1080.
Processzor: Core i7-8550U (4,0 GHz) vagy Core i5-8250U (3,4 GHz).
Memória: 8GB / 16GB 2133MHz LPDDR3.
SSD: 1 TB / 512 GB.
Csatlakozók: 3× USB-C 3.1, ebből 2x Thunderbolt 3.
Akkumulátor: 50Wh.
Súly: 1 Kg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik