Üzleti tippek

Gyárat hoz Magyarországra az Airbus

Helikopterekhez szükséges alkatrészeket gyártó üzemet létesít az Airbus Helicopters.

A 2021-re elkészülő beruházással több száz munkahely jön létre – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a hétfői sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a beruházás konkrét helyszínéért két kelet-magyarországi város verseng, a róluk szóló döntést jövő év elején hozzák meg, és a döntést követően véglegesítik a költségvetési támogatásról szóló megállapodást. A kormány vissza nem térítendő támogatást biztosít az Airbus számára a beruházáshoz.

Az Airbus a polgári és katonai használatú repülők, helikopterek gyártásának egyik vezető vállalata a világon, Európában pedig a legnagyobb légi és hadiipari vállalat.

A beruházást Magyarország regionális versenyben nyerte el. A vállalat éves árbevétele több mint 67 milliárd euró volt az elmúlt években, világszerte mintegy 130 ezer embert foglalkoztat.

A miniszter ismertette, hogy a két fél közötti együttműködés a gyár létesítésén kívül kiterjed még a honvédség részéről 36 új helikopter beszerzésére. Mindez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a walesi vállalásoknak megfelelő határidőben teljesíthető legyen a NATO felé tett vállalás, miszerint az ország meghaladja a 2 százalékos védelmi-ipari költési küszöböt.

A francia céggel történt megállapodások nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a védelmi költségvetésen belüli fejlesztési kiadások aránya is 20 százalék fölé szökjön. A megállapodás része, hogy a honvédség csapatszállító gépeket vásárolt a vállalattól, emellett egy oktatási és képzési programot is végrehajtanak közösen – idézte az MTI.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a cég nem nevezhető új keletű beruházónak, tekintettel arra, hogy egy mérnöki szolgáltatásokat folytató, mintegy 40 mérnököt foglalkoztató iroda működik Airbus kötelékben 2014 óta Magyarországon.

Kiemelt fotó: MTI / Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik