Közélet

A kormány beismerhette, hogy nem tudja megvédeni Brüsszelben az Elios-ügyet

A magyar kormány kiveszi az Európai Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból az Elios által megvalósított közvilágítási projektek számláit – írta blogján több, egymástól független magyar és uniós forrásra hivatkozva Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője.

Amennyiben ez az információ igaz, akkor az azt jelenti, hogy

a kormány lemond az Elios-közbeszerzéseket érintő uniós finanszírozásról, vagyis azt a 13 milliárd forintos támogatást, amelyet az Európai Uniótól kértek a beruházásokhoz, magyar költségvetési forrásból kell fedezni.

Jávor szerint ezzel a kormány lényegében beismerte azt, hogy a miniszterelnöki vő, Tiborcz István egykori cégéhez köthető közbeszerzések során csalás történt.

Forrásaim szerint mivel a kormány képtelen volt meggyőzni a Bizottságot, hogy az OLAF-jelentés megalapozatlan, és az Elios-beruházások szabályszerűek voltak, ezért ebből az utolsó csomagból kivette Tiborcz István közvilágítási beruházásainak számláit

írta a politikus.

Korábban megírtuk, hogy a magyar kormány valószínűleg az utolsó vérig fog küzdeni az Európai Bizottság és az uniós csalásellenes hivatal, az OLAF állításai ellen, amelyet cikksorozatban részleteztünk. Ennek lényege, hogy az Elios által lebonyolított közvilágítási felújítások során szervezetten csaltak el több milliárd forint uniós támogatást. Az ügyben Magyarországon is indult nyomozás, de ezt végül bűncselekmény hiányában megszüntették.

Tiborcz-Istvan-Orban-Viktor(960x640).jpg (Array)
13 milliárdos büntetés lehet Orbán vejének üzletéből
Nem a miniszterelnöki család gyarapodását vizsgálta az unió csalás elleni hivatala, de Tiborcz István körül talált összeférhetetlenséget.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik