Üzleti tippek

Szenzorokkal a tehenek is több tejet adnak

Az IoT-technológia hazai térhódítása várható több ágazatban, így a mezőgazdaságban is. Az Invitech például egy Győr melletti tejgazdaságban épített ki szenzor- és vezeték nélküli hálózatot.

A globális felmelegedés egyik hozadéka a meleg napok számának növekedése. Ennek egyik negatív következménye az állattartásban a hőstressz, ami jelentős kiesést okozhat – például a tejtermelő gazdaságokban.

A termelők ugyan már korábban felismerték a technológiai modernizálás fontosságát, de a termelési és a kiesési adatokon kívül eddig nem állt rendelkezésre megfelelő adatsor a mikroklímáról, illetve arról, hogy mi is zajlik napi szinten az istállókban, az állatok közvetlen környezetében. Ebben hozhat látványos előrelépést az Internet of Things, vagyis a Dolgok Internete technológia.

Tarr Zoltán

„Az Invitech infrastrukturális fejlesztései keretén belül elkezdett egy új technológiával kísérletezni, ez az úgynevezett LoRa technológia, amely nagy hatótávolságú, alacsony energiaigényű hálózat. Egyértelműnek tűnt, hogy az agrárium az egyik olyan ágazat, ahol ezek a paraméterek kifejezetten jól hasznosíthatóak. Így jutottunk el két évvel ezelőtt oda, hogy a többi között az állattenyésztésben, azon belül is a tejhozamú szarvasmarha-tenyésztésben dolgozunk ki megoldásokat a gazdálkodók számára” – összegezte a HVG Brandchannel által készített videóriportban Tarr Zoltán, az Invitech IoT-projektmenedzsere.

Az infokommunikációs vállalat a rábapordányi Holstein Genetika Kft.-nél a projekt keretében LoRa-hálózatot épített ki és az Invitech IoT Insights platformot alkalmazza.

Az IoT-projekt része a többi között a szenzorok telepítése a helyszínen, a mérések LoRa hálózaton való küldése, valamint a valós idejű (real time) adatok megjelenítése, kiértékelése egy online platformon.

„A platform egyik előnye, hogy minél több – például páratartalomra vagy hőmérsékletre vonatkozó – adat áll rendelkezésre, annál pontosabban tudjuk prognosztizálni, hogy milyen események bekövetkezése várható. Így időben fel tud készülni a gazdálkodó a várható változásokra akár takarmány-kiegészítővel vagy a körülmények módosításával” – fejtette ki a szakember.

A tartási körülmények szenzoros monitoring rendszere magában foglalja a többi között az állatok lokációjának nyomon követését az istállóban, a táplálkozás és pihenés nyomon követését, valamint a hőstressz és más környezeti körülmények felügyeletét is. További részletekért nézze meg a videóriportot!

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik