Közélet

A francia muszlimok vezetői szomorúságuknak adtak hangot, anyagi támogatásra sarkallnak

Együttérzésük kifejezésére és a Notre-Dame-székesegyház újjáépítését segítő pénzügyi hozzájárulásra szólította fel a franciaországi muszlimokat a Muzulmán Vallás Francia Tanácsa (CFCM) és a lyoni mecset vezetője kedden.

A CFCM közleményében mélységes szomorúságának adott hangot, és testvéri együttérzéséről biztosította a keresztényeket egy nappal azután, hogy lángra kapott a Notre-Dame.

A katedrális „a kereszténység jelképe, a katolikus vallás szent helye, Párizs ékköve, Franciaország történelmének szíve és a világörökség része” – emlékeztetett a tanács. A tragédiát követően a nemzetközi közösség együttérzéséről tett tanúbizonyságot, és számtalan ember ajánlotta fel hozzájárulását a székesegyház újjáépítéséhez. A Rhone Mecsetjeinek Tanácsát vezető Kamel Kabtane hangsúlyozta, hogy a térség muszlimjait megrendítette a szerencsétlenség.

A párizsi Notre-Dame több mint vallási központ, országunk lelke

– mondta Kabtane. „Ez az a hely, ahol a franciák összegyűltek, hogy megünnepeljék történelmük legboldogabb pillanatait” – tette hozzá.

Ahmed at-Tajjeb, az egyiptomi al-Azhar egyetem és mecset nagyimámja is mély szomorúságának adott hangot. „Együtt érzünk franciaországi testvéreinkkel” – állt az al-Azhar hivatalos közleményében. Hétfő este őszinte sajnálatát fejezte ki a tűzvész miatt Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök is, aki mikroblog-bejegyzésében a Notre-Dame-ot az emberiség egyetemes kulturális öröksége részének nevezte.

Kiemelt kép: Mohammed Al-Issa, a Muszlim Világliga főtitkára 2017-es látogatásakor a Notre-Dame-ban. – Fotó: CHRISTOPHE ARCHAMBAULT / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik