Gazdaság

A legnagyobb korrupciós botrányban felfüggesztett büntetéssel is megelégszik az ügyészség

Egészen apróra zsugorodott az Alstom metrókocsik beszerzésével kapcsolatos vesztegetési ügy: a négy vádlott közül az ügyészség által megajánlott legsúlyosabb büntetési tétel 1 év 4 hónap szabadságvesztés, 3 évre felfüggesztve – derült ki a monstre tárgyalás előkészítő ülésén kedden.

Ez elég váratlan fordulat ahhoz képest, hogy 2011 óta nagy erőkkel folyik a nyomozás és az Orbán-kormány előszeretettel nevezte Magyarország legnagyobb korrupciós botrányának a metróügyet. A vádirat szerint „valótlanul tanácsadással megbízott társaságok bevonásával”, „rendkívüli üzleti költség” néven költségként elszámolható vesztegetési pénz útján  biztosították, hogy a metrókocsik beszerzésére kiírt közbeszerzésen az Alstom-konzorcium fusson be.  Összesen 8,4 millió euró (2,5 milliárd forint) kenőpénz kifizetése szerepel a vádiratban, ám a nyomozás során nem sikerült megtalálni a pénz végállomását, a megvesztegetett állami alkalmazottakat, négy vesztegető, illetve bűnsegéd ült tegnap a vádlottak padján.

Ezt nehezményezte a harmadrendű vádlott W. V. (a Magyar Nemzet korábbi cikkeiben az Alstom Power Hungária Zrt. vezérigazgatójaként említette) ügyvédje, aki szerint éppen ezért hiányos és rossz a vádirat. Kérte, hogy adja vissza a bíróság azt az ügyészségnek, hiszen a vádirat nem ad lehetőséget tisztességes eljárásra, az sem világos, mivel szemben kellene védekezni. Az elsőrendű vádlott az Alstom nemzetközi vonaláról, Z. S. afgán származású, amerikai állampolgár ügyvédje amellett érvelt, hogy a bűncselekmény – ha egyáltalán volt – már elévült, és ehhez csatlakozott az egykori miniszterelnök Medgyessy Péter bizalmasaként emlegetett T. K. védője is.

Meghökkentő részletek derültek ki a nyomozásról a negyedrendű vádlott, a bécsi illetőségű K. L. vádirathoz tett észrevételeiből. Elmondása szerint 2018 nyarán lepték meg a hatóságok lakásában, azaz bő egy évtizeddel az események után tartottak nála házkutatást. A nyomozás kezdetén az ügyben szereplő osztrák tanácsadó, az Eurocontact GmbH ügyvezetőjeként kezelték, jóllehet ő nem vezette a céget, hanem 23 évesen, részmunkaidőben a titkárságon dolgozott. Olyan cselekményeket írtak a számlájára, amelyek elkövetési időpontjában, 2006-2007-ben kötelező katonai szolgálatát töltötte – sorolta a furcsaságokat. Úgy véli, nem esetet akarnak megoldani, hanem politikai megrendelést teljesítenek. Elég messzire kanyarodott a vádirattól – erre a bíró figyelmeztette is –, amikor odáig ért, hogy az igazságügy Magyarországon a hatalom megtartásának az eszköze, az ország elitje, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István pedig büntetlenül rabolhatnak.

Végezetül indítványozta, hogy a bíróság mások mellett hallgassa meg az Alstom-ügyben Fellegi Tamást és Nyerges Zsoltot is. Az Orbán kormány egykori fejlesztési minisztere és Simicska Lajos volt üzlettársa egy médiacégen az Infocenter.hu Zrt.-n keresztül kerül a képbe. Az Alstom-ügyben szereplő egyik tanácsadó cég, a Hansen Consulting Aps tulajdonosa ugyanaz a Defap volt, amely beszállt Fellegi által alapított médiavállalkozásba, az Infocenterbe.

Piszkos metrópénzek gurulhattak a fideszes médiabirodalom dán befektetőihez
Hamarosan kezdődik a per az Alstom-féle korrupciós ügyben, amelyben a vádlottak a gyanú szerint fiktív tanácsadó szerződések révén jutottak eurómilliókhoz. Az ügy szálai messzire vezetnek, az egyik egészen a Fidesz médiabirodalmának megalapozásáig.

K. L.-nek egyébként 8 hónap felfüggesztett büntetést indítványozott az ügyészség, de a többi vádlotthoz hasonlóan ő is tagadta a bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról.

Kiemelt kép: Beliczay László / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik