Tech

Már iPhone-okra is elérhető a Google Térkép egyik leghasznosabb funkciója

Ugyan az iPhone-készülékeket használók számára az Apple már alapból kínálja az Apple Maps nevű navigációsszolgáltatást, sok felhasználó mégis a Google Térképhez fordul segítségért, ha úticél tervezéséről van szó.

A keresőcég a héten az iOS-es mobilokon futó applikációjában is elérhetővé tette az élő forgalmi és baleseti jelentések lehetőségét, amelyekkel a baleseteket, dugókat, vagy más utazást hátráltató tényezőket jelezhetik a felhasználók, egyenesen az alkalmazásból. Ez a fejlesztés pár hónapja már elérhető Androidon, most pedig az iOS-esek is sorra kerültek. A Google a bejelentéseket kibővítette négy új kategóriával is, ami mindkét platformon elérhető: felújításra, útlezárásra, lerobbant járművekre, haladást akadályozó tárgyakra (mondjuk faágak) való felhívások.

Mindezekkel együtt a Google Térkép már számos opciót kínál arra, hogy a felhasználók valós időben tájékozódhassanak a nem kívánatos nehézségekről, így pedig újratervezhetik az útvonalaikat is. Az új funkciók eléréséhez Androidon a 10.27.2, iOS-en pedig az 5.29-es verzióra kell frissíteni az applikációt.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik