Tudomány

A Vezúv hőséé lehet a rejtélyes koponya

A koponyát 1900-ban fedezték fel Pompeii közelében, Razóta azóta heves vita tárgya a régészek körében, hogy Idősebb Pliniusé-e vagy sem. Olaszországban 2017-ben hoztak létre egy kutatócsoportot a római Museo Storico Nazionale dell’Arte Sanitariában őrzött maradvány alapos tanulmányozására.

A világ egyik legrégebbi enciklopédiája, A természet históriája című monumentális írás szerzője 79-ben halt meg, miközben a Pompejit elpusztító vulkánkitörés túlélőin próbált segíteni. Flottaparancsnokként is szolgált, egy egész hajóhadat mozgósított az emberek mentésére. A vulkánkitöréskor felszabadult mérges gázok belégzése következtében halt meg 56 évesen.

Forrás: Leemage

 

A mostani vizsgálatokból kiderült, hogy a koponya „kompatibilis” egy olyan ókori római ember fejével, aki nagyjából olyan idősen halt meg, mint idősebb Plinius. Andrea Cionci művészettörténész és szabadúszó újságíró a La Stampa című olasz napilap csütörtöki számában ismertette az eredményeket, amelyeket nagyon biztatónak – idézi az MTI.

„Nem lehetünk ugyan 100 százalékig biztosak, de ez idáig nem találtunk semmit, ami arra utalna, hogy a koponya nem Pliniusé. A vizsgálódásunkat további tanulmányokkal folytatjuk” – mondta Cionci. Hozzátette, hogy amennyiben a koponyáról kétséget kizáróan sikerül bizonyítani, hogy az ókori íróé, akkor ez lesz „a világ eddigi egyetlen azonosított emberi maradványa az ókori Rómából”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik