Belföld

Ismét kaphat költségvetési támogatást a DK

Újra kaphat költségvetési támogatást a Demokratikus Koalíció, miután a párt 2019-re vonatkozóan dokumentumokkal igazolta, hogy kialakította a törvényes gazdálkodás alapvető kereteit – közölte kedden az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a DK ezzel megteremtette a lehetőséget a vagyonmegóvási intézkedés, vagyis a költségvetési támogatás felfüggesztésének visszavonására. Az ÁSZ egyúttal tudomásul vette a DK intézkedési tervét, amelyet a párt a 2017-2018-ra vonatkozó ellenőrzés megállapításai alapján állított össze, ebben a DK elnöke kinyilvánította, hogy helyreállítja a párt gazdálkodásának törvényességét – olvasható a közleményben.

Az ÁSZ 2020. május 21-én jelentette be, hogy a törvényes gazdálkodás megteremtése érdekében kezdeményezi a Demokratikus Koalíciót megillető költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztését és egyben tájékoztatta a DK elnökét, hogy milyen – a 2019-re vonatkozó – dokumentumokkal igazolhatja az ÁSZ felé azt, hogy helyreállította a párt törvényes gazdálkodásának kereteit.

A DK eleget tett a kérésnek, ezért az ÁSZ visszavonta a költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztésére vonatkozó intézkedését, a DK nem veszít pénzt, hozzájuthat a költségvetési támogatásához. Erről az ÁSZ tájékoztatta a párt elnökét és az intézkedést foganatosító Magyar Államkincstárat.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik