Törökországban letartóztattak egy amerikai újságírót

külföld
2016 szeptember 01., 04:38
comments 49

A Floridából származó Lindsey Snellt azzal vádolják, hogy engedély nélkül lépett be a katonai zónába. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint a nőt még augusztus elején vették őrizetbe a szíriai határon. John Kirby hozzátette, hogy az ügyben már felvették a kapcsolatot a török hatóságokkal.Lindsey Snell - Fotó: FacebookSnell júliusban még arról írt a Facebookon, hogy elrabolta az al-Kaidához köthető al-Nuszra Front fegyveresei elrabolták, pedig elvileg volt engedélye ott forgatni. Valamivel később aztán sikerült kiszabadulnia.

Lindsey Snell a Vocativ-nak dolgozik, a török hatóságok két nappal azután vették őrizetbe, hogy sikerült kiszabadulnia a szíriai fegyveresek fogságából. Az egyik kormánypárti, török lapnak Hatay tartomány kormányzója azt mondta, még vizsgálják, hogy a határon elfogott újságíró kém lehet-e. A BBC szerint a török hatóságok számára egyelőre az sem világos, minek ment oda, és a fogllakozása kapcsolatban áll-e az elfogásával. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.