Németh Szilárd büntetőeljárással fenyegeti a miniszterelnököt kifütyülőket

politika
2016 október 22., 15:15
comments 1005

Németh Szilárd büntetőjogi eljárással fenyegetőzött amiatt, hogy Juhász Péter Orbán Viktor kifütyülésére szervez demonstrációt a Kossuth térre. Németh - a kormányzó Fidesz és a parlament nemzetbiztonsági bizottságának az alelnöke - állítása szerint jogi szakvéleményt kért, amely állítása szerint megerősítette feltevésében, hogy ez

garázdaságnak, garázdaságra való felbújtásnak számít.

Azt, hogy Némethnek ki adhatta ezt a joginak mondott „»szakvéleményt«”, nem tudni. A Hírtévé Magyar György jogászt kérdezte, aki szerint valójában

"a tapsolás, fütyülés a tetszés vagy a nemtetszés nyilvánításának a kifejezési formája, következésképpen sem garázdaságot, sem más bűncslekményt ez a magatartás nem tud megvalóstani".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.