Putyinnak hála új virágkorát éli az orosz áltudomány

külföld
2016 december 11., 11:32
comments 300

2015 őszén, amikor az orosz légierő bombázói első útjukra indultak Szíria felett, az orosz felsőház képviselői Mihail Kovlacsuk fizikus előadását hallgatták. A Putyin legbelsőbb köreihez tartozó tudós prezentációjában leleplezte a globális elitet, amely szerinte amerikai vezetéssel egy új emberi alfaj kitenyésztésén dolgozik. Ez az új, az emberektől genetikailag is eltérő szolganépség elmondása szerint keveset eszik, még annál is kevesebbet gondolkozik és csak parancsra szaporodik.

Mihail Kovalcsuk már régóta Putyin tudományos tanácsának tagja, az elnök egyik vezető tudományos tanácsadója. Bátyja, Jurij pedig az amerikai kormány szerint az orosz hatalmi elit "magánbankára". Ezért amikor 2008-ban kitalálta, hogy megpályázza az orosz tudományos akadémia elnöki posztját, mindenki biztosra vette a sikert. De az orosz tudományos elit megmakacsolta magát. Kovalcsukból nemhogy elnök nem lett, de még csak rendes taggá se választották meg.

Meg is járták. Meggyőződésük szerint ez a 2008-as epizód, és Kovalcsuk későbbi próbálkozásainak leverése miatt kezdte az orosz kormány 2013-ban szétverni az akadémiát. Elvették ingatlanjai javát. Felhigították a tagságát, amikor egybeolvasztották a sokkal kevésbé szigorú agrártudományi és orvosi akadémiákkal. És még az önállóságát is korlátozták, amikor a tudományos intézményeket felügyelő új kormányzati ügynökség alá rendelték. Ezzel párhuzamosan több akadémiai kutatóközpont felügyeletét átadták Kovalcsuk Korcsatov Intézetének.

És Kovalcsuk még csak nem is az egyetlen áltudós az orosz hatalmi elitben. Putyin új kabinetfőnöke, Anton Vaino 2012-ben egy, a társadalmi és gazdasági folyamatokat az univerzum szkennelésével irányító eszközről, a nooszkópról írt teljesen értelmetlen tanulmányt. A szeptemberben kinevezett gyermekjogi ombudsman, Ánya Kuznyecova hisz a telegóniában, vagyis abban, hogy egy gyermek nemcsak az apja, hanem anyja összes szexuális partnerének tulajdonságait örökli. Irina Jermakova, az orosz parlamentben és az állami tévében rendszeresen szakértőként felszólaló biológus szerint pedig a férfiak az amazóniai hermafroditákból fejlődtek ki, a génmódosított élelmiszerekkel pedig az Egyesült Államok akarja kiirtani az orosz népet.

link Forrás

Az áltudomány előretörését jelzi, hogy az elmúlt években a Sztálin-mosdatással párhuzamosan elkezdték rehabilitálni a szovjet "tudomány" legendás alakját, a genetikát imperialista szemfényvesztésnek tartó Trofim Liszenkót, akit pedig már a kommunizmus éveiben, Hruscsov bukása után sikerült a megfelelő helyre, jó mélyre temetni az orosz tudománytörténetben. Ehhez képest egy 2014-ben az orosz tájékoztatási minisztérium támogatásával megjelent Két világ, két ideológia című könyvben Liszenko és ellenfelei csatáját a "hazafik" és a "nemzetárulók" összecsapásaként jellemezték, az egykor még Szovjet kultúra néven kiadott, a magát most "oroszpárti szocio-politikai hetilapként" jellemző Kultúra című kormánylap pedig 2015-ben azt a hamis hírt terjesztette, hogy Liszenko módszereit "a mai napig az egész világon használják".

A hatalom tudományellenességének már vannak eredményei. A moszkvai kutatóegyetem, a VSE 2015-ös felmérése szerint az oroszok 23 százaléka szerint a tudomány és technológia több kárt okoz, mint amennyi hasznot. A tudományt pozitívan vagy negatívan megítélők aránya alapján pedig Oroszország a 30. helyen végzett a felmérésben szereplő 31 ország között. A kutatást végzők ezt "aggasztó jelnek" minősítették.

Mindeközben az orosz tudományos elit a maga módján megpróbál visszavágni. Idén megalapították az "Áltudományok Akadémiájának Tiszteletbeli Tagja" elnevezésű díjat, egy piramis tetején Rodin Gondolkodójának pózában ülő gyíkemberről készült kisplasztikát, amit azonnal oda is ítéltek a már említett Jermakovának. (Via Foreign Policy)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.