Megszólalni se mernek a Fidesz fekete bárányai a parlamentben

politika
2017 június 27., 10:10
comments 60
photo_camera Mengyi Roland aggódik, de nem szól

19 országgyűlési képviselőt számolt össze a Magyar Nemzet, akik egyetlen alkalommal se szólaltak fel a parlamentben a most zárult szezonban. Az, hogy az előtte 747 ezres bruttóért cserébe néma Bíró Márk nem törte meg a hét éves hallgatását, nyílván nem nagy meglepetés. 

Az más érdekesebb, hogy a Fidesz pártigazgatója és a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor, Zombor Gábor egykori egészségügyi államtitkár és Révész Máriusz sem kért szót. Feltűnő az is, hogy a Fidesz balhés arcai mind inkább meghúzták magukat a padsorok közt, hogy még kevesebb fény vetüljön rájuk.  

A bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolt Mengyi Roland, a csalás vádjával illetett Simonka György és az 1,6 milliárd megfújásával vádolt Farkas Flórián megszólalni se mertek az elmúlt hónapokban. Ellenzéki nagyágyúk közül az MSZP-s Molnár Zsolt, a volt MSZP-elnök Tóbiás József és a DK-t vezető Gyurcsány Ferenc sem kért szót. 

A legaktívabb képviselő a 159-szer szót kérő Rétvári Bence volt, őt Lázár János követi 84 felszólalással. (Magyar Nemzet

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.