Jogszerűtlenül záratják be az Aurórát az üzemeltetők szerint

Budapest
2017 június 28., 16:34
comments 64

Fellebbeznek és jogorvoslattal élnek a VIII. kerületi jegyző bezárást elrendelő határozata ellen, jelentették be az Auróra üzemeltetői szerda esti sajtótájékoztatójukon. Az eljárást nem tartják jogszerűnek, tették hozzá. A korábban meghirdetett programokat megtartják, a kereskedelmi tevékenységet viszont felfüggesztik, mert nem akarnak jogsértő magatartást tanúsítani. 

A Kert és a Kioszk bezárását külön kell kezelni, mert külön indokkal is záratták be, hangsúlyozták. A Kert rendelkezett a megfelelő engedélyekkel, nem igazak azok a sajtóhírek, amik ezzel ellenkezőt állítottak, mondták. A hivatalos indoklás szerint azért záratták be a külső helyszínt,

mert a rajta lévő épület nagyobb mint húsz négyzetméter.

Igaz, ez az eddigi 16 személyes ellenőrzés, és találkozó alatt nem merült fel problémaként, illetve az engedélyen sem szerepel kitételként.

photo_camera Fotó: Czinkóczi Sándor/444

Nem igaz a PestiSrácok vádja, hogy kábítószerterjesztés folyt volna az Aurórában. A razzia során talált mennyiség megfelel a statisztikai adatoknak, bármely budapesti szórakozóhelyen hasonló mértékben találnának kábítószert, mondták. 

A bezárásról szóló önkormányzati értesítés hamarabb jelent meg a PestiSrácokon, mint ahogy azt megkapták volna az Auróra üzemeltetői.

"Kérdéseket vet fel, hogy hogyan tudta megelőzni a PestiSrácok az önkormányzat futárait. A bezárást elrendelő határozat a cikk megjelenése után tíz perccel érkezett csak meg a hozzánk."

Az üzemeltetők szerint ez szoros együttműködést feltételez a rendőrség, az önkormányzat és a PestiSrácok újságírói közt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.