Az iraki hadsereg visszafoglalta a moszuli mecsetet, ahonnét az Iszlám Állam kikiáltotta a kalifátust

külföld
2017 június 29., 10:17
comments 104

Csütörtökön délelőtt az iraki kormányerők bejelentették, hogy sikerült elfoglalniuk Moszul óvárosában az al-Nuri mecsetet. Ez volt az épület, ahol 2014-ben az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Baghdadi kikiáltotta a kalifátust.

link Forrás

A mecsetnek már csak a romjai állnak, mivel a múlt héten a Moszul belvárosát még ellenőrzésük alatt tartó terroristák felrobbantották híres ferde minaretjét is, mielőtt fel kellett volna adniuk az épületet.

A legfrissebb hírek szerint a mecset romjai teljesen el vannak aknásítva, az iraki katonák jelenleg ezek felszámolásán dolgoznak.

Moszul ostroma nyolc hónapja kezdődött meg, de egy optimista iraki parancsnok szerint már akár ma véget érhet. Az utóbbi napokban a terroristák által ellenőrzött terület már csak néhány négyzetkilométer volt, de öngyilkos merénylők folymatosan bukkannak fel a város elméletileg már felszabadított részein.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.