Ezért került idén ezer forintba a tűzijátéknézés a Várban

Tbg
Budapest
2017 augusztus 21., 09:44
comments 120

A hazai kézműveseket felvonultató kisiparosfesztivál, a Mesterségek Ünnepét évek óta rendezik meg a budai Várban. A fesztivál belépős, este 8 óráig 2500 forint a felnőtt napijegy, a gyerekjegy ezer forint.

Balog Zoltán a Népművészet Mestere díjak átadásán a Mesterségek Ünnepén augusztus 19-én.
photo_camera Balog Zoltán a Népművészet Mestere díjak átadásán a Mesterségek Ünnepén augusztus 19-én. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A néhány napos rendezvény egyik napja mindig az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre esik, ilyenkor pedig sokan azért látogatnak fel a Várba, hogy a tűzijátékot megnézhessék. 

Mivel a központi állami tűzijáték este 9-kor kezdődik, a száguldó rakétákat az elmúlt években ingyenesen nézhette a nagyérdemű.  Idén azonban pénzt kértek a belépésért azoktól is, akik csak a tűzijátékra voltak kíváncsiak és jóval este 8 után érkeztek.

Így aztán a felkészületlenek vagy fejenként egy ezresért nézhették az egyébként közpénzből finanszírozott látványosságot, vagy igyekeztek valami olyan magaslatot keresni máshol, amiért nem kért pénzt senki.

A 444 megkereste az ügyben a Mesterségek Ünnepe sajtósát, Adonyi Adriennt, aki a következőkkel magyarázta a „megdrágult” tűzijátékot:

Mint mondta, idén először nagyon szigorúan vették a tűzvédelmi előírásokat, amely szerint a vásár területén csak annyi ember tartózkodhat, amennyit baj esetén biztoságosan ki lehet menekíteni (Hiába nagy területről van szó, a szűk kapuk miatt a tömeg kiáramlása lassú, ezért a relatíve kis, 3500 fős szám, amit még tetéz az árusok ezres és a szervezők létszáma.)

Az elmúlt évek tapasztalata az volt a szervezők részéről, hogy a tűzijátékra érkezi vendégek „helytelenül, veszélyesen” viselkedtek, „felmásztak az árusok fapavilonjainak tetejére gyerekestül”, ami komoly veszélyforrást hordoz magában. 

Mint Adonyi elmondta, idén nem „hunytak szemet” a korábbi évek kockázatosabb gyakorlata felett, ezért – miután a biztonságért felelős szervezők megállapították a teltházat – az ezerforintos jegyárral igyekeztek visszatartani az embereket. 

Persze nekem erről rögtön az jut eszembe, hogy ha kirakják a „TELTHÁZ” táblát, akkor egyértelműbb helyzet teremtődött volna, hiszen az, aki a teltház ellenére kifizette az ezerforintos jegyet, mégiscsak be tudott jutni. 

Tehát magyarul akinek volt pénze, arra nem vonatkoztak a szabályok.

A rendezvény sajtósa azonban, Adonyi Adrienn ezt az anomáliát azzal magyarázta, hogy nehéz helyzetbe kerültek, mert több olyan család volt, akiknek egyik fele bent volt a rendezvényen, a másik fele kint ragadt. Így aztán úgy gondolták, hogy aki hajlandó volt áldozni azért, hogy a családjával lehessen, azt pénzért cserébe beengedték.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.