A vámpírhisztéria miatt újabb két embert lincseltek meg Malawiban

külföld
2017 október 19., 17:49
comments 85

Már Malawi második legnagyobb városát is elérte a vérszívó élőholtaktól való babonás félelem által szított erőszak: a rendőrség közölte, hogy Blantyrében lincselő bandák megöltek két embert, akiket azzal vádoltak, hogy vámpírok.

A világ egyik legszegényebb országának vidéki térségeiben széles körben elterjedtek a boszorkánysággal kapcsolatos babonák és az azokhoz köthető sok hiedelem. A „vámpírokkal” szembeni erőszakhullám szeptember közepén ütötte fel a fejét, különösen Phalombe és Mulanje körzetekben.

A rendőrség friss közlése szerint Blantyrében ma egy 22 éves epilepsziás férfit gyújtottak fel a város Chileka negyedében, míg egy másikat halálra köveztek. Ramsy Mushani szóvivő szerint mindkettőjüket azzal vádolták, hogy vérszívók. Eddig összesen nyolc embert gyilkoltak meg a lincselésekben.

A Reuters egyik tudósítója szemtanúja volt az első esetnek egy rendőrségi ellenőrző pont közelében, a Chileka nemzetközi repülőtérhez vezető út mentén. Az áldozat egyik családtagja szerint epilepsziában szenvedő rokona éppen hazafelé tartott a kórházból, amikor megtámadták.

Egy Kamkwamba nevű falu június 22-én. Az UNICEF és a malawi kormány itt azt teszteli, hogyan lehet drónokkal javítani az egészségügyi ellátást.
photo_camera Egy Kamkwamba nevű falu június 22-én. Az UNICEF és a malawi kormány itt azt teszteli, hogyan lehet drónokkal javítani az egészségügyi ellátást. Fotó: Amos Gumulira / AFP

Peter Mutharika malawi elnök a „vámpírhisztéria” által érintett országrészekben körútra indult, hogy megakadályozza további ártatlan emberek halálát. Az ENSZ és a lilongwei amerikai nagykövetség is több körzetet veszélyesnek minősített. Nemrég az ENSZ kivonta a munkatársait két, Dél-Malawiban található térségből. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.