A Semmelweis Egyetem saját magánklinikát szeretne létrehozni

Egészségügy
2017 december 09., 12:02
comments 136

A Nézőpont Intézet pénteki konferenciáján, a magánellátás és az állami egészségügy viszonyáról rendezett pódiumbeszélgetésen tett bejelentést a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikájának megbízott igazgatója - tudósít a Népszava.

Lang György azt mondta, hogy terveik szerint két éven belül létrehoznak egy magánklinikát, mert nem akarnak kimaradni a magánegészségügy magyarországi felfutásából. Az utóbbi években ugyanis mind több befektető jelenik meg a fizetős egészségügyben. Az igazgató szerint ez azért is racionális lépés, mert az intézményben gyógyítók 60 százaléka már most is dolgozik magánellátásban.

A Semmelweis Egyetem leendő magánklinikájáról készült szakértői anyagot már bemutatták Balog Zoltán miniszternek is. A céljuk, hogy legalább annyi bevételhez jussanak a magánklinika szolgáltatásaiból, mint amennyit az állami ellátásért kapnak – mondta a professzor.

Azt már jó ideje lehet sejteni, hogy a botrányos állapotban lévő állami egészségügyi rendszer mellett egyre nagyobb szerep juthat majd a magánszereplőknek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.