Liu Shaolin Sándor: Annyi adrenalin volt bennem, hogy engem senki nem tudott volna visszafogni

téli olimpia
2018 február 22., 13:20
comments 26

Nem nagyon találták a szavakat a történelmi győzelmük után az olimpiai bajnok gyorskorcsolyaváltó tagjai, akiket az M4 szólaltatott meg.

Az utolsó körökben a csapatot a második helyről az élre behozó Liu Shaolin Sándor azt mondta, hogy nagyon kemény verseny volt, egyetlen hibát sem követettek el a döntőben, mindannyian nagyon akarták a győzelmet. Az utolsó körökre úgy emlékezett, hogy tudták, az élen álló kanadiak megpróbálják őrizni az első helyüket:  „Annyi adrenalin volt bennem, hogy azt gondoltam, engem biztos nem tudnak visszafogni, előre megyek. Ha nem sikerül, én vagyok a legnagyobb lúzer. Úgy haraptam a levegőt, ahogy senki sem.”

link Forrás

Testvére, Shaoang is a tökéletes csapatmunkáról beszélt, az egyéniben jelentkező problémák eltűntek (őt például mindhárom távon kizárták). 

Burján Csaba egyelőre nem tudja felfogni, hogy nyertek: „8-9 évesen nyitott koripályán kezdtünk, most meg mi lettünk a legjobbak, hihetetlen.”

A veterán Knoch Viktor nagyon büszke a csapatra. Visszaemlékezett arra, hogy milyen nehézségek árán jutottak ki az olimpiára, nagyon nehezen viselte az elődöntő és a döntő között eltelt 9 napot is. „Amikor beértünk, hirtelen nem éreztem semmit, nem tudtam felfogni, hogy megnyertük. Egyszerűen elképesztő.”

A rövidpályás férfi gyorskorcsolyaváltó aranyérme az első magyar arany a téli olimpiák történetében. És az első magyar érem 38 év után.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.