Tiszaburán teljesen természetes volt, hogy megmutatták a szavazóknak a fülkében, hová kell húzni az ikszet

POLITIKA
2018 április 23., 12:32
comments 459
  • Rengeteg jogorvoslati kérelem érkezett idén a választások miatt az NVB-hez.
  • Az egyik legkülönösebb éppen Tiszaburáról, az ország egyik legszegényebb településéről.
  • A helyi jobbikos delegáltakat teljesen ledöbbentette, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjai karon fogva mennek a választókkal az elfüggönyözött fülkékbe, ahol szerintük azt is a tudtukra adták, hogy a Fideszre érdemes szavazni.
  • Az NVB fergeteges indoklással utasította el a panaszukat, a helyi MSZP-s delegált szerint pedig minden rendben volt, egyszerűen ennyi a faluban az írástudatlan.

A hatályos törvények szerint a szavazásnak hivatalosan előírt menete van, amelyet minden szavazókörben követnie kell a választási bizottságnak. Alapesetben ez a következőképpen néz ki:

  • Megérkezik a szavazó, aki amúgy csak addig tartózkodhat a szavazókörben, amíg leszavaz.
  • A bizottsági tagok ellenőrzik az igazolványait, megnézik, hogy szerepel-e a névjegyzékben, és ha igen, aláíratják vele a jelenlétit.
  • Kap két, előtte lepecsételt szavazólapot.
  • Bemegy velük a fülkébe, behúzza az ikszet, majd bedobja őket az urnába.

Ezt többféleképpen is lehet cifrázni, a mozgásképtelen szavazók például igényelhetnek mozgóurnát, a vakok Braille-írásos szavazósablont, ha pedig valaki nem tud olvasni, vagy nem igazodik ki a szavazólapon, az segítséget kérhet a szavazáshoz.

Az idei választás óta eltelt két hétben viszont tömegével érkeztek a hírek arról, hogy egyes szavazókörökben nagyon nem az előírtak szerint ment a szavazás: volt, ahol összekutyulták a szavazólapokat, máshol két ugyanolyat kaptak a szavazók, megint máshol pedig a nemzetiségi lapok mellé adtak egy pártlistásat is, holott az olyankor nem jár. Az ellenzéki pártok mindezek miatt közel 180 fellebbezést nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottásghoz

Az egyik legkülönösebb bejelentés pedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburáról érkezett, az ország egyik legszegényebb településéről, ahol a helyi jobbikosok azzal vádolják a választási bizottság két tagját, hogy karon fogva kísérték be a szavazókat a fülkébe, hogy ott aztán a tudtukra adják, a Fideszre kell szavazniuk.

Mindezt ráadásul teljesen természetesen, mintha így lenne normális.

A két tag közül az egyik a Fidesz-KDNP delegáltja volt, a másik pedig egy volt önkormányzati dolgozó.

Ne mondják már nekem, hogy Tiszabura 90 százaléka analfabéta

“Belekarolt, na megyünk, mondta, és már mentek is befelé” - mondta a 444-nek Czicze István. Őt és egy társát a Jobbik delegálta a tiszaburai szavazatszámláló bizottságba. Czicze korábban is volt már bizottsági tag, igaz, nem Tiszaburán, hanem egy másik településen. Azt mondta, ismeri a szabályokat, ezért is lepte meg április 8-án reggel, amikor azt vették észre, hogy két bizottsági tag társuk az ajtóban várta a szavazókat, majd a szavazólap felvétele után kérés nélkül bekísérték őket a szavazókörbe. Volt, amikor az egyikük, máskor pedig a másikuk.

“Személy szerint ismertek mindenkit. Egyből mondták, gyere Robikám, Lacikám, mutatom én, hogy hová rakjad az ikszet, és mutatta is neki” - mondta a másik jobbikos delegált, Mészáros Miklós.

A választási szabályok szerint a bizottsági tagok csak akkor mehetnek be a szavazóval az elfüggönyözött fülkébe, ha azt a szavazó kifejezetten kéri, arra hivatkozva, hogy segítséget szeretne, mert például az írástudatlansága vagy a testi fogyatékossága akadályozza a szavazásban. De akkor is csak azzal a kikötéssel, ha két bizottsági tag segít neki, együttesen.

A jobbikosok szerint azonban Tiszaburán mindenki teljesen természetesnek vette, hogy a két delegált egyenként bekíséri őket a szavazófülkékbe.

Ráadásul nem egy-két, hanem több száz esetben.

“Ők ezt azzal magyarázták, hogy analfabéták, de hát ne mondják már nekem, hogy Tiszabura 90 százaléka analfabéta. Láttam az összes aláírást, olyan gyönyörű szép kerek betűkkel írta alá mindegyik a saját nevét, hogy egy általános iskolás gyerek ír olyan szépen. Akkor most ez a személy nem tud olvasni?” - mondta Mészáros. “Keresztet nem tettek, a nevüket le tudták írni” - tette hozzá Czicze.

A két jobbikos delegált szerint a két bizottsági tag különböző módokon utalt is arra, hogy a szavazók a Fidesz-KDNP jelöltjére szavazzanak. “Ujjal odamutatott, úgy csinálták” - mondta Czicze. Amikor ezt ő szóvá tette, hogy a lapra ne tegyék rá az ujjukat, akkor pedig sokszor még a szavazók torkollták le. “Hogy én mit dumálok” - mondta.

Máskor pedig a szavazófülkébe menet hozták szóba a dolgot. “Hogy na akkor kire akar szavazni? A Fideszre?” - mondta Czicze. “Melyikre hát, csak a Fideszre, hát hová akarod rakni?” - mondta Mészáros, hogy mit hallott.

Az érintettet szavazókörben 676-an voltak szavazni, ebből 624 szavazatot kapott a Fidesz. 

Azt mindkét jobbikos delegált kihangsúlyozta, hogy mindez a többi bizottsági tag, sőt a szavazók szerint is teljesen rendben volt így. “Mintha egy szavazásnak így kellene zajlania, mintha ez lenne a természetes” - mondta Mészáros. Ha szóltak érte, azt hangkoskodásnak nevezték,

és a bizottság a többszöri kezdeményezésükre sem vett fel jegyzőkönyvet az esetről.

Emiatt végül értesítették a jobbikos kampányközpontot, a párt pedig még napközben kifogást tett a helyi választási bizottságnál.

Felvételt nem készíthettek, de hívhattak volna gyorsan egy tévéstábot

“Hozzám kora délelőtt jutott el a jelzés Tiszaburáról, hogy a szavazók mindig a fideszes delegálttal mentek be a fülkébe” - mondta a 444-nek Lukács László, a körzet jobbikos képviselőjelöltje. Lukács szerint a delegáltjaik jegyzőkönyvbe akarták vetetni a történteket, de leszavazták őket. Ő még a karcagi területi választási irodát is értesítette, de nem történt semmi. Ezért koradélután kifogást nyújtottak be. “Két személyes nyilatkozattal arról, mit tapasztaltak. Ez volt a bizonyíték” - mondta Lukács.

A beadványukat azonban az egyéni választókerületi bizottság elutasította, mondván, hogy a két nyilatkozat nem elég bizonyítéknak. “Mi mást tudtunk volna benyújtani, ha jegyzőkönyvet nem vesznek fel? Videó- és fényképfelvételt nem készíthetünk” - mondta Lukács, utalva arra, hogy a szabályok szerint a szavazókörben nem lehet felvételeket készíteni.

Fellebbeztek a Nemzeti Választási Bizottsághoz, de az NVB végül - a kérdést ugyan alaposabban megvizsgálva -, de ugyanarra jutott: nincs elég bizonyíték arra, hogy jogsértés történt.

Ez a döntés pedig kicsit rámutat arra, mennyire abszurd tud lenni a választási jogorvoslati rendszer.

Az NVB a következőre hivatkozva utasította el a jobbikosok beadványát:

  • A nyilatkozatok szövege lényegében azonos, így valószínűsítik, hogy azt az egyik jobbikos delegált vagy egy harmadik személy írta, és a két helyi csak aláírta. Ez így is volt, a párt helyszínre érkező képviselője írta meg a beadványt a két helyi elmondása alapján, azok meg utána aláírták.
  • Videót vagy fényképet ők ugyan valóban nem készíthettek a szavazókörben, de az NVB szerint bármikor hívhattak volna egy újságírót a kis Tisza-parti községbe, aki készíthetett volna. Ehelyett viszont inkább bejelentést tettek a választási szervnél, holott tudhatták volna, hogy annak nem lesz azonnali eredménye.
  • A végső jegyzőkönyvet a jobbikosok is aláírták. Igaz, ők erre azt mondták, hogy nem is nagyon volt már lehetőségük akadékoskodni, hiszen egész nap lehurrogták őket.
  • A helyiek közül egy választópolgár sem tett bejelentést. Igaz, nem is nagyon volt olyan választó, akinek ez eszébe juthatott volna, a helyiek 92 százaléka ugyanis a Fideszre szavazott, segítséggel vagy anélkül.
  • A szavazatszámláló bizottság elnöke nem függesztette fel a szavazást, pedig ha ilyen szabálytalanságot észlelt volna, azonnal meg kellett volna tennie.
  • Végül pedig: más, ellenzéki delegáltak nem tettek bejelentést.

Utóbbi valóban érdekes, az NVB szerint ugyanis a bizottságba a Fidesz és a Jobbik mellett az MSZP is delegált két tagot, a Tenni Akarás Mozgalom pedig egy tagot. Róluk meg is kérdeztük a jobbikosokat, ők azt mondták, a többi ellenzéki párt delegáltja semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy a szavazók nagy részét a bizottsági tagok kísérték a fülkékbe.

A szocialista párton keresztül sikerült felvenni kapcsolatot az MSZP szavazóköri delegáltjával (a pártban második delegáltról nem is tudtak). Ő a 444-nek azt mondta, hogy semmilyen szabálytalanságot nem észlelt, a bizottsági tagok pedig csak akkor mentek a fülkébe, ha azt a választók kérték, és szigorúan kettesével. Még ő maga is volt bent segíteni egy szavazónak.

  • “És kérték?”
  • “Hát persze, ebben a faluba előfordul, hogy se olvasni, se írni nem tud valaki. Elolvassa, de nem tudja értelmezni, és inkább segítséget kér” - mondta.

Ennek ellenére a névjegyzéket a többség szerinte is alá tudta írni. A dologról pedig amúgy nincs értelme beszélni. “Nem lett belőle jegyzőkönyv a végén” - mondta, hozzátéve, hogy szokványos szavazás volt.

Még a szavazók förmedtek rájuk, hogy mit dumálnak bele

Lukács László jobbikos képviselőjelölt szerint általánosságban azt tapasztalták az országgyűlési választáson, hogy ahol nem készült jegyzőkönyv az esetleges visszaélésekről, ott szinte lehetetlen volt bármit is bizonyítani. “Ha sokan vannak, akik egy irányba húznak, akkor nem szavazzák meg a jegyzőkönyvbevételt, aztán olyan, mintha nem is lenne semmilyen jogsértés” - mondta. Ilyenkor csak kifogást lehet benyújtani, de azt meg elutasítják azzal, hogy nincs elég bizonyíték. “Nagyon nehéz megakadályozni ezeket az egymásra kacsintó visszaéléseket” - mondta.

Mindezek miatt az NVB elutasító döntése után már nem is fellebbeztek tovább. “Számunkra az látszik, hogy amit nem akar a választási bizottság, azt úgy sem fogja senki sem megítélni” - mondta.

Czicze István azt mondta, a bejelentés megtétele után próbálták úgy intézni, hogy legalább egyikük be tudjon nézni egy-egy fülkébe akkor, amikor egy másik bizottsági tag bement oda egy szavazóval (hiszen amúgy is ez lenne a szabály), de szerinte akkor meg a szavazók förmedtek rájuk, hogy mit dumálnak bele. A legtöbben pedig akkorra már amúgy is leszavaztak.

“Én utána már nem is foglalkoztam az egésszel, úgy látszott, mindegy, hogy én ott vagyok-e vagy nem. Azért voltam ott, hogy ilyen dolgok ne forduljanak elő, de mégis előfordultak” - mondta Mészáros Miklós. “Szerintem ez országos jellegű probléma, pláne a romák lakta, elszegényedett településeken” - mondta Czicze.

Pénteken és hétfőn is kerestük a település jegyzőjét, a szabályok szerint ugyanis ő felügyeli helyben a választást, megkeresésünkre azonban nem reagált. Az önkormányzaton keresztül próbáltuk elérni az érintett szavazatszámláló bizottság vezetőjét is, de az önkormányzat elzárkózott attól, hogy megadja az elérhetőségét. Beszéltünk viszont Tiszabura Fidesz-KDNP-s polgámesterével, Nagy Imrével.

Ő azt mondta, csak arról van tudomása, hogy az egyik szavazókörben “hangoskodtak” a jobbikos képviselők. A párti helyi delegáltjait pedig nem ismeri. “Én fideszes polgármester vagyok, de ilyen szinten foglalkozok politikával” - mondta.

Hasonló bejelentés egyébként már négy éve is érkezett Tiszaburáról az NVB-hez, akkor Magyar Munkáspárt kifogásolta szinte pontosan ugyanezt. Az NVB akkor arra hivatkozva utasította el a panaszt, hogy az elkésett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.