Saría házilag: a falu közepén öntöttek le szennyvízzel egy fiút és egy lányt, mert szülők nélkül maradtak otthon

külföld
2018 április 24., 04:43
comments 324

A 24 éves Maulizan és barátnője, a 19 éves Shirley egyedül maradtak a fiú családjának lakásában, akik éppen rokonokhoz mentek látogatóba. Nem sokkal később a falujukban lakó fiatalok törtek rájuk. Igazoltatták őket, aztán megállapították, hogy megszegték a viselkedési szabályokat, és ki is szabták rájuk a büntetést.

link Forrás

Kiültették őket a falu közepére, és nyilvánosan leöntötték mocskos szennyvízzel. Az erről szóló felvételt pedig feltették az internetre.

Az eset a Kayee Lee nevű faluban, Nyugat-Indonéziában, Aceh tartományban történt, az ország egyetlen részén, ahol hivatalosan saría törvények vannak érvényben. Ez alapján pedig két olyan felnőtt, akik nem rokonok vagy házasok, nem tartózkodhatnak együtt elzárt helyen. Ezért botozás, és pénzbírság is jár.

Ebben az esetben viszont az ítéletet nem a hatóság hajtotta végre, hanem önkéntes igazságszolgáltatók, vagyis egyszerű emberek a faluból. A Guardian cikke szerint pedig a tartományban egyre gyakoribb, hogy emberek maguk veszik a kezükbe az iszlám törvények betartatását, és büntetnek meg homoszexuálisokat, transzneműeket vagy nem megfelelően felöltözött nőket.

photo_camera Fotó: CHAIDEER MAHYUDDIN/AFP

Tavaly nyilvános botozást is tartottak Acehben, a büntetést két meleg férfire szabták ki. Az erről szóló, meglehetősen középkori hangulatú képek viszont elég nagy nyilvánosságot kaptak, Irwandi Yusuf kormányzó pedig úgy gondolta, hogy az ilyesmi se a gyerekeknek, se a külföldi befektetéseknek nem tesz jót - ezért a botozásokat mostantól börtönökben, a közönség elől elzárva tartják.

A lakosságot viszont kifejezetten buzdítják, hogy jelentsék, ha erkölcstelennek tartott dolgokat látnak, és már sária-forródrótokat is létrehoztak, ahol bejelentéseket lehet tenni. A Human Rights Watch szerint Aceh-ben eluralkodik a személyes bosszúállás.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.