Két villanyszerelő is eltűnt Mosonmagyaróvárnál, mindketten azután, hogy találkoztak ugyanazzal a vállalkozóval

bűnügy
2018 április 24., 09:17
comments 191

Kísértetiesen hasonló körülmények között tűnt el két villanyszerelő  Mosonmagyaróváron - számolt be a Hír tv Riasztás című műsora.  

Mind a ketten ugyanazzal a vállalkozóval találkoztak utoljára, mielőtt eltűntek. 

Az illetőhöz ráadásul két másik eltűnés is kapcsolható - és bár holttestek még nem kerültek elő, a Hír tévé szerint a vállalkozót már emberölés gyanújával tartóztatták le. 

Mácsik Zoltán villanyszerelő március 31-én tűnt el, felesége elmondása szerint korábbi munkaadójával, egy győri vállalkozóval találkozott, mert a férfi sok pénzzel tartozott neki. Miután nem került elő a találkozóról, keresni kezdték.

Ekkor kereste meg őket egy másik család, akik elmondták: Orlik Vilmos villanyszerelőként egy munkamegbeszélés után tűnt el 2015 nyarán, és ugyanazzal a megrendelővel találkozott akkor. A rendőrség mindkettőjüket keresi, és két másik férfit is, akik eltűnéséhez szintén ennek a vállalkozónak lehet köze.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.