Van egy rossz hírünk M. Lőrincnek, az egyszerű embernek

politika
2018 április 25., 05:53
comments 199

Mészáros Lőrinc bejelentette, hogy egyéb elfoglaltságai miatt azonnali hatállyal lemond a felcsúti polgármesterségről, és utódául a jelenlegi alpolgármestert, Mészáros Lászlót ajánlotta a szavazóknak. A Magyar Idők ezzel kapcsolatban azt írta:

„Az üzletember bízik abban, hogy visszavonulását követően nyugodtabb időszak következik a község életében, hiszen az ellenzéki sajtó Orbán Viktor miniszterelnökhöz kötődő barátsága miatt állandó nyomás alatt tartotta az önkormányzat működését, a képviselő-testületi üléseket, jelentősen megnehezítve ezzel a munkavégzést. Ahogyan Mészáros Lőrinc fogalmazott, abban bízik, lemondásával és közszereplői státusának megszűnésével az ilyen típusú érdeklődés is alábbhagy a községben.”

Az ember, aki ott se volt
photo_camera Az ember, aki ott se volt Grafika: Kiss Bence/444 (Komka Péter MTI-s fotója alapján)

Közszereplő: Nem vagyok közszereplő

De ki kell ábrándítanunk a búcsúbeszéd nélkül az „üzleti életbe visszavonuló” M. Lőrinc magánszereplőt: bizony még mindig közszereplő, az ő esetében ugyanis ez nem csak annyin múlik, hogy néha benéz-e az önkormányzatba magyarul helyretenni vezető amerikai újságok riportereit. Persze nem ez az első ilyen jellegű tévedés a NER vezetőinek részéről:

  • Habony Árpád, Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadója évek óta képtelen belenyugodni abba a ténybe, amit már több bíróság is megerősített, vagyis hogy közszereplő.
  • 2014-ben a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is sérelmezte, hogy írtunk arról, hogy a vb-döntőn közel 1 milliárd néző láthatta a VIP-vendégek között, hiszen nem közszereplő.
  • 2015-ben az állami hírügynökség megtagadta, hogy egy Tiborcz István cége utáni OLAF-nyomozásról szóló közleményt lehozzon, mondván: a miniszterelnök veje még ilyenkor sem közszereplő.
  • Tavaly Andy Vajna kormánybiztos, akinek a verseny nélkül betermelt kaszinó- és állami hitelekkel megtámogatott tévéprofit-milliárdjai nemzetgazdasági érdeknek számítanak a kormány szemében, a feleségével pedig mindennap a bulvárlapok címlapjára tolják magukat, azzal érvelt a bíróságon, hogy ő nem közszereplő, ezért joga van a jó hírnevéhez.
  • Januárban Kósa Lajos rokonairól derült ki, hogy látványosan gazdagodnak közpénzekből, de a miniszter és az MTI is úgy ítélte meg, hogy még ezekben az ügyekben sem számítanak közszereplőnek.

Aki úgy totyog, mint egy közszereplő, úgy hápog, mint egy közszereplő, és úgy néz ki, mint egy közszereplő, az valószínűleg egy közszereplő

A HVG egy tavalyi cikkében jól bemutatta, mitől számít valaki közszereplőnek. Azért fontos, hogy valaki közszereplő-e, mert a polgári törvénykönyv szerint az ő személyiségi jogaik védelme szűkebb, mint az egyszerű állampolgárnak. Az éppen hatalmon lévők politikai menedéknek tekintik a személyiségi jogokat, az ellenzék viszont a nagyobb nyilvánosságot szeretné: bővítené a közszereplők körét, a témákat pedig szaporítaná, hogy a közszereplők legyenek kötelesek tűrni a nekik nem kedvező információkat.

Arról, hogy ki a közszereplő, a magyar törvények nem adnak pontos meghatározást, egyedül a 2003-as ügynöktörvény ír ilyesmiről: közszereplő „az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította”. De ez a meghatározás csak az ügynöktörvényre kötelező, más jogterületen nem kell figyelembe venni.

A 2014-es Ptk. nem is közszereplőkről, hanem közéleti szereplőkről ír, de nem határozza meg pontosan, kik ezek. A Kúria egy büntetőügyben 2015-ben azt mondta ki, „a közszereplő fogalmát – speciális, büntetőjogi értelemben – jogszabály nem határozza meg. A fogalom nem azonosítható a polgári jogban ismert úgynevezett nyilvános közszerepléssel, illetve közéleti szerepléssel”, de az ügynöktörvény meghatározásával sem. Azaz jelenleg vannak olyanok, akik nyilvánvalóan közszereplők, mint például a kormány tagjai vagy a parlamenti képviselők, de a teljes kör csak a bírói gyakorlat alapján, egyes ítéletekkel fog egyre inkább kirajzolódni.

Amikor például Habony Árpád perelt a Jobbik „Ők lopnak” feliratú plakátjai miatt, és arra hivatkozott, hogy nem közszereplő, első fokon úgy határoztak, hogy Habony igenis közszereplő, többek között azért, mert médiatulajdonos, akinek a cégeihez állami pénzek kerülnek, továbbá szerződéssel nem rendelkező politikai tanácsadó, akinek valamilyen ráhatása mindenképpen van a közügyekre. „Nem attól közszereplő valaki, hogy a nyilvánosság elé lép, hanem hogy olyan tevékenységet végez, ami egyértelműen azzá teszi” – hangzott el az indoklásban.

Orbán Viktor miniszterelnök, balján Habony Árpád és Nagy János a 2010-es kormányváltáskor a Parlamentben.
photo_camera Orbán Viktor miniszterelnök, balján Habony Árpád a 2010-es kormányváltáskor a Parlamentben. Fotó: Orbán Viktor/Facebook

A HVG cikke szerint egyre inkább az a felfogás nyer teret, hogy az érintett saját szerepfelfogásától, valós tevékenységétől függ, hogy közéleti szereplő-e, vagyis aki bloggerként politikáról ír, vagy művész/tudós, aki rendszeresen ír vagy beszél közéletről, ugyanúgy közszereplő lehet, mint egy választott képviselő. Sőt egy celeb is közéleti szereplő, ha önként mutogatja magát a nézőknek. Az a kérdés, hogy nekik, illetve a hozzátartozóiknak, meddig kell tűrniük.

Public Enemy Figure No. 1

A fentieket figyelembe véve – a teljesség igénye nélkül – nézzük meg, mit tudunk Mészáros Lőrincről:

Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc, az Opus Global Nyrt. egyik tulajdonosa egy tiszapüspöki izocukorüzem avatásán 2017. október 30-án.
photo_camera Orbán Viktor miniszterelnök és Mészáros Lőrinc, az Opus Global Nyrt egyik tulajdonosa (b-j) a kft. tiszapüspöki izocukor-üzemének avatásán 2017. október 30-án. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Tehát Magyarországon nagyon kevés ember van, aki Mészáros Lőrincnél közszereplőbb közszereplő lenne. A polgármesteri szék feladásával nem remélheti, hogy innentől senki sem fogja feltenni neki a nagy kérdést: hol a pénz?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.