Seszták érkezése után indoklás nélkül kidobták az Indexet a Kisvárda meccséről

futball
2018 május 20., 18:03
comments 268

Vasárnap délután Seszták Miklós frissen leköszönő fejlesztési miniszter több milliárd forintos sporttámogatásokkal felfejlesztett otthona, a Kisvárda 1911-ben alapított futballklubja ma egy 1-1-es hazai mérkőzéssel feljutott az NB I-be.

Az Index több mint 300 kilométert utazott a szabolcsi városba, hogy láthassa a meccset, de a helyszínen kiderült: bár mindenben a protokollnak megfelelően jártak el, sem újságíróként, sem jeggyel nem nézhetik meg a mérkőzést.

A lap azt írja, a klub honlapján regisztráltak, a helyszínen azt mondták nekik, nincsenek rajta a listán, de ekkor még – 10 perc várakozás és telefonálgatás után – sikerült bejutnunk. De bent aztán először azt mondták, nem mehetnek be fotózni a pálya mellé, majd megérkezett Seszták Miklós, és pár perccel később a korábban az újságírókat még beengedő biztonsági őr már azt mondta, azonnal távozniuk kell. Hiába mondták, hogy vesznek jegyet, hogy legalább a cikket meg tudják írni, a válasz az volt, hogy jeggyel sem maradhatnak, és bármikor szívesen látják őket, de ma nem. Azt nem árulták el nekik, miért tiltották ki őket a meccsről, amikor akkreditáltak és a média más képviselői ott lehettek – írja az Index.

Csendélet Seszták Mikós kampányából
photo_camera Csendélet Seszták Mikós kampányából Fotó: botost/444.hu

A Kisvárda FC ezzel érett lett az NB I-re. Az első osztályban ugyanis március végén a 444 is hasonlóan járt: miután lefotóztuk a pufimellényes Orbánt (egy, a testvéréhez köthető informatikai vállalkozó oldalán), kivezettek minket a felcsúti stadionból, és az indoklás egy óriási hazugság volt. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.