Kolumbia szétverte, és ezzel hazaküldte a vébéről Lengyelországot

futball
2018 június 24., 17:55
comments 82
[ Error: Hiányzó widget ]

A japánok ellen egy meccs elején benyelt piros lap után 2-1-re kikapó Kolumbia és a Szenegál ellen szintén 2-1-re veszítő Lengyelország esti, kazáni mérkőzésének nagy kérdése volt, hogy ki veszít, az ugyanis biztosan kiesik a világbajnokság csoportmérkőzései után. (Japán és Szenegál ugyanis a 2-2-es döntetlen után 4-4 ponttal vezeti a tabellát.)

1. félidő: Kolumbia szép lassan átvette az irányítást

Ennek megfelelően keményen indult a meccs, az első 7 percben gyakorlatilag mindig feküdt valaki a füvön egy-egy koccanás után.

photo_camera Fotó: Jewel Samad/AFP

Az első negyedórában körülbelül kiegyenlített volt a küzdelem, óvatosan próbálkozott mindkét csapat, de nagy helyzetig egyik válogatott sem jutott el, bár a kolumbiaiak egyre közelebbre adogatták be a labdát. A 18. percben aztán a lengyelek szerezték meg a labdát, és Zielinski lőtte rá, de szögletre pattant egy kolumbiai védőről. A jól védekező kolumbiaiak jöhettek, a lengyel kapura törtek, de a tizenhatoson belülre ezúttal sem jutottak.

Két perccel később viszont már igen, de a kapu elől simán kirúgták a labdát a lengyelek. Egyre többet támadhattak a kolumbiaiak, a 25. percben már ketten mehettek a lengyel kapura, James Rodríguez ugratta ki Falcaót, aki sarokkal próbálta odaadni a labdát Cuadradónak, de a lengyelek szögletre mentettek.

A 31. percben a kolumbiai Abel Aguilar úgy lesérült, hogy hordágyon kellett levinni, Mateus Uribe ment fel a pályára a helyére.

A 36. percben – miután hosszú küzdelem folyt a középpályán a labdáért – Cudrado cselezett, és eljutott a kapufáig, de szögletre védték. Abból nem lett semmi, majd rögtön Lewandowski vihette rá egyedül, de őt is szerelték, így elesett. Ahogy telt az idő, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy melyik az erősebb csapat, a lengyelek már egy komoly támadásig sem jutottak, fantáziátlanul, ötlettelenül, gyengén játszottak.

A 40. percben végül ez meg is bosszulta magát: egy szögletkombináció után James Rodríguez jó beadásából Yerry Mina fejelte be a kapuba olyan magasról, hogy lefelé kellett fejelnie.

link Forrás

A 4 perces hosszabbításban a kolumbiaiak Lewandowskitól vették el a labdát simán, de visszakerült a labda a lengyelekhez, és az utolsó percben még egy szögletet is kiharcolt Rybus. Az akció gyenge volt, Kolumbia pedig elpasszolgatott a sípszóig.

Yerry Mina (jobbra) és Davinson Sanchez ünnepli a gólt.
photo_camera Yerry Mina (jobbra) és Davinson Sanchez ünnepli a gólt. Fotó: Saeed Khan/AFP

2. félidő: Kolumbia 5 perc alatt szétszedte Lengyelországot

Az első 10 percben nem látszott, hogy a lengyelek összeszedték volna magukat, sőt az 50. percben Falcao lőhette rá a tizenhatos vonaláról, fölé. Öt perccel később Quinteró lőtte rá ugyanilyen közelről, de a lövés elakadt a blokkban. AZ 58. percben Lewandowski kapott hátulról egy jó labdát, egyedül törhetett kapuig, de a kolumbiai kapus, Ospina belevetődött a lövésbe.

A meccs ezután még inkább leült, bár a 61. percben a lengyel Jan Bednarek kapott egy sárga lapot, miután leterítette Mateus Uribét. A 70. percben aztán Falcao simán, laposan begurította a labdát a lengyel kapuba. A 32 éves csapatkapitány négy éve sérülés miatt kihagyta a világbajnokságot, így ez lett az első vébéjén az első gólja.

link Forrás

Öt percen belül Cuadrado lőhetett hasonló gólt: a saját térfelén kapta meg a labdát, és egyedül tört kapura, simán el is lőtte a labdát a lengyel kapus, Szczesny mellett a hálóba.

link Forrás

A 81. percben a lengyelek próbáltak szépíteni, Krychowiak lövésénél Ospina hatalmasat védett. A 84. percben megint hatalmas kolumbiai helyzet jött, Uribe hátrafelé, sarokkal próbálta berúgni közvetlen közelről, egy lengyel védőnek a gólvonal elől pár centiméterrel kellett kivágniuk a labdát. A 88. percben Lewandowski 20 méterről vágta rá erősen, ha Ospina nem ugrik fel, hogy védje, bement volna.

photo_camera Fotó: Makszim Bogodvid/Szputnyik

Az 5 perces hosszabbítás alatt sem tudott szépíteni Lengyelország, ami így egy tét nélküli harmadik meccs után első európai csapatként biztosan mehet haza Oroszországból. Kolumbiáról pedig kiderült, hogy ha nem 10 emberrel kell játszaniuk, akkor komolyan kell őket venni. Nekik még így is le kell győzniük Szenegált, ha tovább akarnak jutni.

A vasárnapi három meccsen egyébként meglehetősen sok, összesen 14 gól született.

[ Error: Hiányzó widget ]

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.