Németországig menekült ISIS-es fogvatartója elől, aki aztán szembejött vele az utcán

külföld
2018 augusztus 17., 16:01
comments 512

A BBC számolt be pénteken egy jazidi nő egészen hihetetlen történetéről, akit négy évvel ezelőtt, 14 éves korában ejtettek foglyul az Észak-Irakba benyomuló Iszlám Állam katonái, és aki több ezer szerencsétlen sorstársához hasonlóan szexrabszolgaként tartottak és kínoztak az iszlamista terroristák. 

Ashvakot 100 dollárnak megfelelő pénzért adták el egy Abu Humann nevű férfinek, ezután három hónapig szenvedte el az erőszakot, mire sikerült megszöknie, majd anyjával és fivérével Németországba menekült. 

Ashvak Schwäbisch Gmünd városban kapott menedéket, három évig élt ott, tökéletesen megtanult németül, de néhány hónappal ezelőtt elhagyta az országot, miután egyik nap az utcán, egy szupermarket előtt valaki háta mögött nevén szólította. Abu Humam volt az, aki közölte vele: tudja hol lakik. 

link Forrás

„Elhagytam a családomat és otthonomat, és Németországba mentem, hogy elfelejtsem a verést és a fájdalmat. Az utolsó dolog, amire számítottam, hogy a fogvtartómmal találkozom, aki mindent tud rólam.”

A szövetségi ügyészség megerősítette, hogy a nő öt nappal a találkozás után jelentette az esetet, és nyomozás is indult az ügyben. Állítása szerint a nő mindent elmondott a hatóságoknak iraki szenvedéseiről is. A férfiről fantomkép készült, keresték is, viszont a szupermarket biztonsági kameráinak felvételei nem kerültek elő. 

A nőt annyira megrázta az eset, hogy úgy döntött, visszatér Észak-Irakba. Azt mondja, olyan mélyen traumatizálta a találkozás, hogy képtelen a városban maradni. A német hatóságok egyelőre nem találják a férfit.  

Az eset egyébként nem egyedi, legalábbis egy berlini, jazidiak jogvédelmével foglalkozó szervezet vezetője, Düzen Tekkal szerint találkoztak már hasonló incidensekkel, de ezeknek csak töredéke jut el általában feljelentésig vagy eljárásig. 

Ashvak most egy kurdisztáni jazidi táborban él, de családjával Ausztráliába készülnek, ahol a kormány egy különleges programot működtet az olyan foglyul ejtett és megkínzott nők megsegítésére, mint amilyen ő is. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.