Őrizetben a legnagyobb orosz űrcég egyik vezetője

Tbg
űrkutatás
2018 augusztus 19., 11:35
comments 43

Csalási kísérlet gyanújával őrizetbe vették a legnagyobb orosz űrcég vezérigazgató-helyettesét, adta hírül vasárnap Oroszország legfőbb nyomozóhivatala.

A közlés szerint Alekszej Bjeloborodovnak, az állami fennhatóságú RKK Energija vállalat vezérigazgató-helyettesének két munkatársa is rács mögé került. A Nyomozó Bizottság azon túl, hogy csalás kísérletének gyanúja merült fel, nem közölt konkrétabbat a vádról.

Orosz ortodox pópa áldást oszt a Szojuz TMA-13M orosz űrhajó kilövőállása előt 2014-ben Bajkonurban
photo_camera Orosz ortodox pópa áldást oszt a Szojuz TMA-13M orosz űrhajó kilövőállása előt 2014-ben Bajkonurban Fotó: MTI/AP/Dmitrij Loveckij

Ez a cég gyártja az emberek utaztatására szolgáló Szojuz űrkapszulákat és a Progressz teherűrhajókat, amelyek legénységet és utánpótlást szállítanak a Nemzetközi Űrállomásra.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy az utóbbi években az orosz űrprogramot beárnyékolják sikertelen űrhajóindítási próbálkozások és más gondok. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.