Az Akadémia nem fogadta el a kormány játékszabályait

Tbg
TUDOMÁNY
2019 február 12., 19:04
comments 387

A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége kedden úgy döntött, nem megy bele az innovációs minisztérium (ITM) játékába, csak akkor, ha az idei forrásait visszakapja Palkovics László minisztériumától. 

Erről szól a február 12-én este meghozott közgyűlési határozat.

Ez azt jelenti, hogy az Akadémia nem hátrál meg, intézetei addig nem hajlandóak elindulni az idei új rendszerű kutatói pályázatokon, amíg a működéshez szükséges pénzt nem adja vissza a kormány.

Ha az ITM elfogadja az MTA feltételeit, és újra az MTA rendelkezésére bocsátja az idei évre szánt, ám elvont 20 vagy 28 milliárd forintot, akkor az Akadémia részt vesz az ITM, pontosabban annak alintézménye, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdett pályázatokon.

Ha ez a feltétel teljesül, egyfelől elindulhat a 2019-es tudományos munka - hiszen a kutatóhálózat tagjai pályázni tudnak a működéshez, kutatáshoz szükséges forrásokra - másfelől az MTA hajlandó folytatni az ITM-mel a reformelképzelésekről szóló tárgyalássorozatot.

„Az Elnökség felkéri az ITM miniszterét, hogy biztosítsa az akadémiai kutatóhelyek törvényben garantált alapfinanszírozását.

Az Elnökség felkéri a kutatóközpontok főigazgatóit és az önálló jogállású intézetek igazgatóit, hogy az NKFIH által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program keretében előkészített támogatási igényeiket terjesszék fel az Akadémia elnökéhez. ”

Mint arról részletesen írtunk, az ITM egyoldalú és önkényes átalakítási terveit nem sikerült átvernie az MTA-n, annak közgyűlése leszavazta azt december 6-án.

Palkovics azonban ezt nem fogadta el, és az ITM az MTA 28 milliárdos forrásának terhére kiírta a kutatói pályázatokat ráadásul úgy, hogy a pénzre a tudományos szektor egésze pályázhatott volna, sőt a pályázatokról nem az MTA vezetése, hanem az ITM döntött volna.

Az MTA február 12-én egy második határozatot is hozott, ebben megköszöni a kutatók és szimpatizánsok támogatását. A döntés idején az akadémia védelmében élőláncos tiltakozást szerveztek a szabad kutatás támogatói. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.