6 évet kapott a férfi, aki bedrogozva, fékezés nélkül, frontálisan beleszállt egy kocsiba, és két ember meghalt

bűnügy
2019 február 14., 15:23
comments 162

Jogerősen 6 év börtönbüntetésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki két vétlen ember halálát okozta azzal, hogy kábítószer hatása alatt vezetve, fékezés nélkül belerohant a szemben haladó járműbe – közölte a Miskolci Törvényszék.

Az eset 2017. november 5-én történt a 37-es számú főúton. A férfi egyedül autózott Sárospatak felé, amikor minden előzmény nélkül áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és fékezés nélkül frontálisan összeütközött a szemből érkező autóval. A vétlen autó sofőrje a fékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. Az autóban négyen ültek, ketten a helyszínen életüket vesztették. A sofőr és a negyedik utas 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A bíróság a vádlottat 6 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől is.

Az ítéletben kitértek arra is, hogy nemcsak az ittas vezetés, hanem a kábítószer hatása alatti járművezetés is bűncselekmény, mindkét szer fogyasztása jelentősen növeli a baleseti kockázatot, a hatásukra nő az észlelési idő, és tompulnak a reflexek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.