Államtitkárral kell jóváhagyatni a hirdetményeket a kormányhivatalokban

politika
2019 február 15., 17:23
comments 126

A 24.hu információja szerint az elmúlt hetekben a Miniszterelnökségről érkezett utasítás alapján körlevélben értesítették a kormányhivatalok vezetőit, hogy ügyfélszolgálatok helyiségeiben kizárólag hivatalosan jóváhagyott hirdetményeket lehet elhelyezni.

Az okmányirodákban és a kormányablakokban tájékoztató anyagok kizárólag a falra szerelt digitális kijelzőkön jeleníthetők meg.

A kijelzőkre kerülő hirdetményeket pedig mindig előzetesen jóvá kell hagyatni a közszolgálatért felelős államtitkárral.

Plakátolni sem lehet csak úgy, az ügyfélszolgálatokon kintlevő plakátokról a kormánymegbízotti kabinetet kell értesíteni. A helyiségről fényképet is kell küldeni, hogy minden rendben van-e. Az intézkedést azzal indokolták, hogy kiszűrjék a kormányhivatalok tevékenységéhez nem kapcsolódó hirdetményeket.

A tiltás azonban a szakszervezeteknek nem jött jól, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete ugyanis nemrég jelentette be, hogy márciusban országos sztrájkba kezdenek. Erről pedig fontos lenne, hogy hirdetményeket tegyenek ki a hivatalokban. Boros Péterné, az MKKSZ vezetője a 24.hu-nak azt mondta, az illetékesek nem jelezték, hogy pont most szigorítani akarnak a hirdetmények kihelyezésén.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.