Vagyonadót követelnek a legnagyobb amerikai milliárdosok

külföld
2019 június 24., 19:30
comments 117

Egy nyílt levélben amerikai milliárdosok egy csoportja arra szólította fel a demokrata és a republikánus elnökjelölteket, hogy a szupergazdagokra kivetett vagyonadóval kezeljék az egyenlőtlenségeket és a klímaváltozás által okozott kihívásokat. Az aláírók között ott van a Facebook alapítója, Chris Hughes, Soros György, Abigail Disney és Molly Munger, Charlie Munger lánya is. De a Hyatt hotellánc tulajdonosai is aláírták. Szerintük a leggazdagabb 1 százalék egytizedét kellene megadóztatni.

A levélben kikötötték, hogy egyik jelölt mellett sem kampányolnak, mindössze annyit mondta, hogy a vagyonadó segíthet a klímaválság kezelésében, egyenló feltételeket teremt, segít a gazdaságnak és erősíti a demokratikus szabadságot. Ugyanakkor külön kiemelték az elnökségért induló Elizabeth Warren javaslatát, aki külön adót vetne ki azokra, akiknek 50 millió dollárnál nagyobb a vagyonuk.

Felidézték Warren Buffettnek arra a kijelentésére, miszerint rá alacsonyabb kulcsok vonatkoznak, mint a titkárára. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.