Ágyi poloskák csípték össze a Honvédkórház orvosait a pihenőszobákban

Egészségügy
2019 augusztus 16., 07:37

Az összecsípett dolgozók beszámolói alapján a hvg.hu arról ír, hogy ágyi poloskák lepték el az orvosok pihenőszobáit a Honvédkórházban. Bár a rovarok megjelenését már július első hetében észlelték az intenzív osztály orvosi szobájában, de az illetékes osztályvezető főorvos először annyival intézte el a viszkető tünetekkel küszködő szakorvosjelölt panaszait, hogy ne hisztériázzon

A lap szerint a panaszokat a főorvos csak azután kezdte komolyan venni, hogy egy héttel később egy másik orvos is ágyi poloska csípésekre panaszkodott az éjszakai ügyelete után. Ekkor egy kör-e-mailben tájékoztatták a dolgozókat, hogy a szobát lezárják, az ágyat pedig kidobják.

Ágyi poloska
photo_camera Ágyi poloska Illusztráció: Wikipédia

Csakhogy két hét alatt a többi orvosiban is szétterjedtek a poloskák, és már a két emelettel feljebb levő orvosi szobákban kóstolgatták a dolgozókat.A beszámolók szerint a poloskák terjeszkedése annak ellenére sem állt meg, hogy időközben a szobák és helyiségek mindegyikében elrendelték az irtást, illetve fertőtlenítést. Mára közel 35 orvost és 40 asszisztenst érint a gond.

A kórházat fenntartó Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya poloskainvázióval kapcsolatban a lapnak azt írta, hogy a nagy betegforgalom miatt az intézmény különösen kitett a behurcolt fertőzéseknek. „Az ágyi poloskák világszerte rendkívüli mértékben szaporodnak, a legtisztább lakásban és helyiségekben is előfordulhatnak. Kórházunkban, ha megjelenésüket tapasztaljuk, akkor azonnali beavatkozást és irtást rendelünk el, ez így történt júliusban is, amikor az érintett részlegeken észleltük megjelenésüket. Minden érintett helyiség az irtást követően funkciójának megfelelően használható”- tették hozzá.