Partra szállhattak az Open Armson veszteglő menekültek Olaszországban

külföld
2019 augusztus 21., 02:48
comments 133

Kikötött kedden késő este a szicíliai Lampedusa szigetén a spanyol segélyhajó, az Open Arms. A fedélzetén eredetileg 147, a Földközi-tengerből augusztus elsején kimentett ember volt. Nem köthettek ki, mert Matteo Salvini belügyminiszter korábbi rendelete megtiltotta azt. Ezért a hajó kezdetben az olasszal határos nemzetközi vizeken várakozott, majd miután Salvini rendeletét a bíróság augusztus 14-én megsemmisítette, megközelíthették Lampedusát 800 méterre. A törvényszék ítéletének indoklásában - orvosszakértői és pszichológiai vélemények alapján - megállapította, hogy a nemzetközi tengerjogi szabályozásba ütközött a belügyminiszter korábbi rendelkezése. A partra azonban nem léphettek a hajó utasai, csak a kiskorúakkal tettek kivételt. 

Menekülők a Proactiva csoport Open Arms nevű hajóján. A felvétel nem most, hanem még júliusban készült, amikor végül a spanyol kormány hajlandó volt befogadni a mentőhajót.
photo_camera Menekülők a Proactiva csoport Open Arms nevű hajóján. A felvétel nem most, hanem még júliusban készült, amikor végül a spanyol kormány hajlandó volt befogadni a mentőhajót. Fotó: LLUIS GENE/AFP


A spanyol kormány vasárnap jelezte, hogy náluk kiköthet a hajó, de a hosszú várakozás miatt a civil szervezet nem vállalta a több napos plusz utat. Több kétségbeesett ember a hajóról a tengerbe ugrott és megpróbált kiúszni a partra. Végül az olasz ügyészség kedden felmérte a helyzetet, lefoglalták a hajót és kivitték a partra az embereket. A szárazföldre lépőket rögtön a helyszínen orvosi vizsgálatnak vetették alá, majd kisbuszokkal szállították őket a legközelebbi befogadó központba.

Az Európai Bizottság kérésére eddig hat ország vállalta, hogy befogadna a hajó utasai közül embereket, Franciaország, Németország, Luxemburg, Portugália, Románia és Spanyolország.

Olaszországban eközben kormányválság van, mert bejelentette a lemondását Giuseppe Conte olasz miniszterelnök Salvini kavarásai miatt.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.