Erdogan nem hajlandó tárgyalni az amerikai alelnökkel és a külügyminiszterrel

külföld
2019 október 16., 13:26
comments 155

Recep Tayyip Erdogan török elnök nem tárgyal sem Mike Pence amerikai alelnökkel, sem Mike Pompeo külügyminiszterrel, sem Robert O'Briennel, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójával, amikor csütörtökön Ankarába látogatnak - derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet a Sky News brit hírcsatornának adott a török elnök szerdán.

A török elnök kijelentette, hogy az ő tárgyalópartnere amerikai részről Donald Trump elnök, és ha Trump odamegy, vele tárgyal majd. 

Az exkluzív interjúból Alex Crawford, a csatorna tudósítója osztott meg részleteket a Twitteren. A beszélgetésben Erdogan megerősítette, hogy az észak-szíriai török offenzíva akár már csütörtök éjjel véget érhet, ha a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) 35 kilométerre visszahúzódnak a török határtól, és Manbídzstől az iraki határig elhagyják azt a területet, ahol Törökország biztonsági sávot akar létrehozni.

A török offenzívát számos nemzetközi bírálat érte, de Erdogan kitart amellett, hogy az akció akkor fog véget érni, amikor elérte célját, és nem hajlandó semmilyen tűzszünetet kötni a kurd fegyveresekkel, akiket Törökország terroristának tekint.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában az YPG ellen. 

A török katonai beavatkozás azután vette kezdetét, hogy Donald Trump hirtelen döntése után kivonult a térségből az amerikai hadsereg, amely kiképezte és modern fegyverekkel látta el az YPG-t az Iszlám Állam elleni harcban. (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.