„Elolvastam, ahogy hálálkodnak, és szégyelltem magam magyar bíróként.”

POLITIKA
2019 december 02., 06:01
comments 309
  • A múlt hét végén az 1950-es éveket idéző stílusban búcsúztatták az Alkotmánybíróságra távozó Handó Tündét a bírósági vezetők.
  • Volt olyan bíró, aki nem hitte el, hogy komolyan adták ki az abszurd közleményt, a dologból komoly botrány lett.
  • Ahogy abból is, hogy a bíráknak beígért jelentős béremelés nagyobb része egyelőre a vezetőkhöz kerül.
  • Ma pedig Handó utódját is bejelentheti Áder János köztársasági elnök.

„A hivatalba lépésed óta eltelt nyolc esztendő eredményei által hazánk bíróságainak történelemkönyve aranykort hirdető újabb fejezettel folytatódott, amelynek írásában jelentős szereppel vetted ki a részed.”

Ezzel a mondattal kezdődik a Handó Tünde OBH elnököt búcsúztató levél, amely a múlt héten került nyilvánosságra, és amit egy kivételével valamennyi magyar bírósági vezető aláírt. A levél végig olyan mézes-mázas stílusban hálálkodik az igazságszolgáltatást irányító Országos Bírósági Hivatal (OBH) most távozó elnökének, hogy sok bíró azt hitte, valamilyen dupla csavaros poénról, furfangos iróniáról van szó, különösen, hogy Handó nem éppen dicsőséges körülmények között távozik az OBH éléről.

Ilyen stílusban az 1950-es években, a Szovjetunióban beszéltek egyes vezetőkről. Amikor elolvastam, hogyan hálálkodnak Handó Tündének, elszégyelltem magam magyar és európai bíróként is

- ezt Vadász Viktor, a Fővárosi Törvényszék büntetőbírája és Országos Bírói Tanács tagja mondta a 444-nek. Vadász arról beszélt, nem akarja, hogy bárki azt gondolja, ilyen stílus és hozzáállás uralkodik a magyar bíróságokon, és szerinte a bírói karban is nagyon sokan felháborodtak a vezetők búcsúlevelén.

Az aláírók egy része senkit sem képvisel, az olyan vezetők, akiket pályáztatás nélkül, megbízással neveztek ki elnöknek, akikről a bírák el sem mondhatták a véleményüket

- tette hozzá.

Bírósági körökben az a pletyka járja, hogy a múlt héten rendelték fel a bírósági vezetőket Budapestre, majd mikor megérkeztek az OBH-ba, - amit Handó távozása miatt most gyakorlatilag Répássy Árpád elnökhelyettes irányít - eléjük tették az előre megfogalmazott hálálkodó levelet, amit alá kellett írniuk. A Fővárosi Ítélőtábla vezetője, Ribai Csilla egyébként egyedüliként azért nem szerepel az aláírók között, mert nem ment el az OBH által összehívott megbeszélésre.

De nem csak a Handónak írt abszurd levél borzolta a héten a kedélyeket a bíróságokon, miután meglepő részletek derültek ki a bíráknak ígért béremelésről.

Béremelés főleg a vezetőknek

Elismerik a magyar bíróságok kiemelkedő teljesítményét - 60%-ot meghaladó illetményemelés a bíróságokon

- így jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter másfél héttel ezelőtt, hogy több pénzt vihetnek haza a bírák.

Azóta viszont kiderült, ha a legnagyobb mértékben a vezetők bére emelkedik a rendszerben - köztük pont azoké, akik a Handónak hálálkodó levelet aláírták - míg a ténylegesen ítélkező bírák jóval szerényebb pluszpénzt kapnak. Egyes számítások szerint például a járásbíróságokon dolgozó bírók - attól függően, hogy milyen régóta vannak szolgálatban - legfeljebb 20-25 százalékos nettó béremelésre számíthatnak januártól, míg az eddigi is jobban kereső vezetők fizetése bizonyos esetekben akár duplájára emelkedhet.

Több forrásunk arról beszélt, hogy az emelés struktúrája jól tükrözi a most távozó Handó vezetési filozófiáját: a lojális embereket kinevezte vezetőknek, nekik jó munkakörülményeket és pluszpénzt biztosított, és aztán tőlük várta, hogy fogadtassák el a bírákkal a rendszer tetejéről érkező döntéseket.

A Handó Tündét ellenőrző Országos Bírói Tanács egyébként már tavaly decemberben kiadott egy állásfoglalást a már akkor is tervben lévő béremelésről, de jól látszik, hogy nem az ő elképzeléseik valósultak meg.

„Az illetményemelésnek elsőként az ítélkező bírókra kell fókuszálnia, másodsorban az igazgatási vezetőkre. A bírák függetlenül ítélkeznek, a közhatalom gyakorlásáért viselt felelősségük önálló, miközben az igazgatás feladata, hogy ennek a legjobb feltételrendszerét biztosítsa. Fontos, hogy az illetményrendszer egyaránt érdekeltté tegye a bírót a szakmai előrelépésre és az igazgatási feladat vállalására.”

Ha idén új OBH elnököt akar a Fidesz, ma jelölniük kell

A legnagyobb kérdés most bírósági körökben, hogy kit jelöl a távozó Handó Tünde helyére a Fidesz (formálisan Áder János köztársasági elnök).

A törvények szerint a jelöltet az Országos Bírói Tanácsnak is meg kell hallgatnia, ott is szavaznak, hogy támogatják-e, az ő idei utolsó ülésük viszont elvileg december 4-én szerdán lesz. Rajtuk kívül az országgyűlés igazságügyi bizottsága is meghallgatja a jelöltet, majd a parlament kétharmadának jóvá is kell hagynia.

A közeledő parlamenti téli szünet és a szűk határidők miatt Áder Jánosnak ma kellene kijelölnie Handó Tünde utódját, ha még idén szavazna róla az országgyűlés, ha nem, akkor normál menetrendben legkorábban februárban választhatják meg az OBH új vezetőjét. Ennek a döntésnek az európai politikában is lehet jelentősége, még decemberben lehet egy meghallgatás a hetes cikkely szerinti eljárás ügyében, ahol a bíróságokkal kapcsolatos ügyekre kiemelten figyelnek (sőt, Handónak részben ezért kellett távoznia), de elvileg jövő év elején dönt az EPP is, hogy kiteszik-e a Fideszt a pártszövetségből. Ha a kormány ezekben az ügyekben kompromisszumra törekszik, akkor segíthet, ha minél előbb megválasztanak egy új, külföldön jól eladható OBH elnököt demonstrálva, hogy változtattak a korábbi hozzáálláson.

Az időzítésnél is fontosabb persze, hogy kit jelöl a posztra Áder. Handót most gyakorlatilag Répássy Árpád helyettesíti, sokan készpénznek veszik, hogy ő lesz a kijelölt utód. Répássy viszont (aki Répássy Róbert volt fideszes országgyűlési képviselő unokatestvére) nagyon erősen benne volt az OBH és az OBT közötti konfliktusokban, nehéz elképzelni, hogyan fogja megszerezni az OBT támogatását egy meghallgatáson. Bár ez a támogatás nem feltétele a kinevezésnek, de a hiánya pont a fent leírt nemzetközi összefüggésekben kellemetlen: felesleges lett volna nagy részben az uniós kritikák miatt lecserélni Handót, ha az utódjával kapcsolatban ugyanaz lesz az egyik legsúlyosabb probléma, mint ami vele volt, hogy nem tud együttműködni az őt törvény szerint ellenőrizni hivatott OBT-val.

Éppen ezért hallani olyan tippeket is, hogy a Fidesz Répássynál egy kompromisszumosabb névvel áll elő, hogy ne a jelölés utáni első pillanattól induljanak újra ugyanazok a konfliktusok, amik Handó bukásához is elvezettek. Több forrásból is hallottunk arról, hogy a kormány keres ugyan alternatív jelöltet, de Handó 8 éves vezetése alatt nem, hogy nem termelődtek ki alkalmas vezetők, de bárkit, akinek képessége vagy ambíciója lett volna, kifejezetten hátrányos helyzetbe hozott a lojalitásra optimalizált rendszer, így most nem lehet nagyon sok név közül válogatni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.