Ellenzék: Magyarországon is ki kell hirdetni a klímavészhelyzetet!

klímaváltozás
2019 december 05., 14:07
comments 41

Az öt parlamenti ellenzéki frakció azt sürgeti, hogy Magyarországon hirdessék ki a klímavészhelyzetet. Budapesti sajtótájékoztatón ellenzéki politikusok arra reagáltak, hogy kedden a parlament tárgysorozatba vette a klímavészhelyzet kihirdetéséről, illetve az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó teendőkről szóló, ellenzéki javaslatokat.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke emlékeztetett, hogy frakciója május elején nyújtotta be a parlamentnek a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló javaslatot. A fenntartható fejlődés bizottságának elnöke azt mondta, ha a kormánytöbbség már akkor elfogadta volna az indítványt, akkor „nem kerültünk volna szégyenpadra” a madridi klíma-csúcstalálkozón. Májusban azt is javasolták, hogy Magyarország kezdje el a klímatörvény és a 2050-ig tartó dekarbonizációs útiterv kidolgozását.

Nunkovics Tibor, a Jobbik képviselője azt mondta, mindannyiukat meglepte, hogy a keddi szavazáson a kormánypárti képviselők támogatták a javaslatokat. De az kérdés, hogy a kormánypártok valóban érdemi vitát akarnak-e folytatni a klímaváltozásról, vagy csak a nemzetközi partnereknek akarják mutatni, hogy fellépnek a klímaváltozás ellen – mondta.

Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy lakosságarányosan számolva Kína után Magyarországon a legrosszabb a levegő, a légszennyezettség miatt évente 13 ezer ember hal meg Magyarországon. Az ellenzéknek egységes abban, hogy a kormánynak ki kell hirdetnie a klímavészhelyzetet – mondta.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese azt mondta, örömmel látják, hogy a Fidesz is megértette, a klímaváltozás ügyében az utolsó pillanatban vagyunk, ha nem változtatunk, akkor nem lesz olyan jövő, amit meg lehetne élni. Mivel a klímaváltozás elleni fellépés az élet szinte minden területét érinti, a döntéseket csak a legszélesebb társadalmi egyeztetés után lehet meghozni, ezért felszólította a kormányt, hogy indítson társadalmi vitát a klímastratégiáról, majd kezdje el az egyes ágazati klímastratégiák vitáit is.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese azt sürgette, hogy mondják ki: Magyarországot 2050-re klímasemlegessé kell tenni, be kell zárni a Mátrai Erőművet, fel kell oldani a szélerőművekre kivetett „létesítési tilalmat”, a napelemes rendszerek áfáját 27-ről 5 százalékra kell csökkenteni, és támogatni kell a lakossági energiatakarékossági beruházásokat. Nem szabad engedni, hogy az átalakulásnak a legszegényebbek és a középosztálybeliek legyenek a vesztesei, ezért igazságos átmenetre van szükség, hogy az átállás árát ne az emberek, hanem a nagyvállalatok, a környezetszennyezők fizessék meg – mondta. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.