A Pénzügyminisztérium ellenzi, hogy 6 milliárd forint közpénzt elköltsenek a budapesti lovas Európa-bajnokságra

sport
2019 december 07., 05:55

2021-ben Magyarország lesz a házigazdája az Európai Lovas Játékoknak. Az előzetes számítások szerint a lovas Európa-bajnokság 6,6 milliárdos kiadására nagyjából egymilliárd forintos bevétel jut (szponzori, reklám, jegybevételből, illetve a nevezési díjakból). Az 5,6 milliárdos különbséget a magyar adófizetők állnák, a központi költségvetésből. Csakhogy - írja a hvg - a Pénzügyminisztérium sokallja a költségeket. 

A lap birtokába került a témában megköröztetett Emmi-jelentés, amit Varga Mihály minisztériuma azzal a megjegyezéssel látott el, hogy már a jövő évi, 1,8 milliárd forintos részlet biztosítását sem tartják támogathatónak.

Amire az Emmi válasza az volt, hogy ez az anyag még csak magáról az eseményről szólt, Semjén Zsolt még az idén visz egy előterjesztést a kormány elé a szükséges anyagi fedezetről, és a bevételek-kiadások alakulásáról.

A KDNP-s miniszterelnök-helyettes úgy jön a képbe, hogy a lovas Eb is csatlakozna Semjén egyre grandiózusabb és költségesebb projektjéhez, a 2021-es vadászati világkiállításhoz. Az Emmi történelmi párhuzamot is talált: 1971-ben „hatalmas magyar sikerrel” rendezték meg Magyarországon az első nemzetközi fogathajtó Európa-bajnokságot, és akkor is egy időben a Vadászati Világkiállítással. „A jubileumi rendezvénysorozat” ez előtt tiszteleg azzal, hogy ismét Budapest ad helyet a lovassportok Európa-bajnokságának, ami a Semjén-féle vadászati kiállítás „egyik csúcspontja lesz” 2021. augusztus 23. és szeptember 6. között. Az Európai Lovas Játékok programjéban van díjugratás, díjlovaglás, négyes fogathajtás, a lovas torna és a para-díjlovaglás.

link Forrás

A két fő helyszíne a Kincsem Park és a Kerepesi úti lovarda. A Kincsem Parkban lesz a díjugratás, díjlovaglás és fogathajtás a „már alapjaiban kész agárpálya közepén lévő területen”. Ehhez azonban középen még ki kell alakítani a megfelelő méretű melegítőpályákat, és mind a 24 ezer négyzetméter felületű verseny- és melegítőpályák talajának speciális összetételűnek kell lennie. A fogathajtás egyes számaihoz szükséges akadályokat is ezután építik majd fel az ügetőpálya közepén, hogy majd a jövőben is lehessen itt ilyen versenyeket rendezni - írja a hvg. 

Nem jelentéktelen apróság, de 15 ezres ideiglenes lelátót is kell építeni a Kincsem Parkban. Ha nem is ekkora méretben, de szintén bővíteni kell a férőhelyek számát a két éve felújított Nemzeti Lovardában. Itt fedett melegítőpályát is ki kell alakítani. 

Káslerék 40 ezer nézőt várnak a versenyekre, ami elég optimistának tűnik, mert a Papp László Arénában a nemrég véget ért Lovas Világkupán úgy is üresek voltak a lelátók, hogy ingyen lehetett bemenni. 

A másik nagy kérdés, hogy ha már elcsúfították Szilvásváradot egy lovasközpont brutális betontömbjével, miért nem ott rendezik ezt a versenyt. A válasz valszínűleg a verseny pályázati filmjében van, amiben Budapest jó megközelíthetőségét és a számos fővárosi szállodát említik. „Nem tudom, mi a bánatnak építették meg horribilis pénzért, a szilvásváradi stadion sokszor kong az ürességtől, mert kisebb versenyeket nem éri meg rendezni, a nagy nemzetközi megmérettetéseket pedig ezek szerint nem ide hozzák” - mondta egy lovas szakember a hvg-nek.